bezár
 

színház

2012. 03. 22.
Színházak éjszakája
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Budapesti Kamaraszínház is csatlakozik a színházak éjszakája rendezvénysorozatához: március 31-én éjjel a Tivoli Színház is nyitva tart, a programok ingyenesen látogathatóak.
A Nagymező utcai Tivoli Színház előcsarnokában kiállítást láthatnak az érdeklődők a társulat tagjainak munkáiból: Kovács Yvette Alida jelmeztervei mellett Majzik Edit színművész Manókiállítása és Gilicze Márta színművész ékszerei tekinthetőek meg, Stefanovics Angéla színésznő pedig meglepetéssel készül az eseményre - olvasható a színház MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

Mint írják, a program teljes ideje alatt színházi maszkokat készíthetnek az esemény látogatói a színház kellékeseinek vezetésével. Este 10 órakor a Budapesti Kamaraszínház MARAD6(?) elnevezésű zenekarának fellépésére várják a közönséget, a koncerten Varga Klári színésznő énekel.

A koncert után a társulat tagjainak előadásában különböző prózai és zenés produkciókat láthatnak az esemény résztvevői Szólók és duók a színházért címmel, mások mellett Dolmány Attila, Tímár Éva, Haás Vander Péter, Megyeri Zoltán és Németh Kristóf fellépésével. Nem sokkal 11 után pedig Szőlőskei Tímea és Cséri Gábor zenés-táncos szórakoztató műsora, a We will survive! - Éjjeli Revü látható a Tivoli színpadán.

A múzeumok éjszakájának mintájára az idén első alkalommal rendezik meg a színházak éjszakáját Budapesten: március 31-én a fővárosi teátrumokban rendhagyó, interaktív programok, kiállítások, eddig még nem látott előadások, gyermekműsorok, koncertek és beszélgetések is várják az érdeklődőket.

A programban a Budapest Bábszínház, a Budapesti Operettszínház, a József Attila Színház, a Katona József Színház, a Kolibri Színház, a Madách Színház, a Mikroszkóp Színpad, az Örkény István Színház, a Radnóti Miklós Színház, a Szabad Tér Színház, a Thália Színház, az Új Színház és a Vígszínház vesz még részt.

A színházak éjszakája rendezvénysorozata egy színházi fotókból és plakátokból álló kiállítás megnyitójával indul március 31-én 16 órakor a Városháza téren, a programok a különböző helyszíneken vasárnap hajnalig tartanak. A közönség az erre az estére érvényes karszalag megvásárlásával látogathat el az eseményekre. A részletes program ezen a honlapon olvasható.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Szabó Magda: Az a szép, fényes nap történelmi drámája a Csokonai Nemzeti Színházban
Beszélgetés Kovács Tamás színművésszel a KultúrArc eseményén
Benkó Bence Sirály-rendezése a Gólem Színházban
A Nagyváradi Szigligeti Színház Csárdáskirálynő előadása

Más művészeti ágakról

Kiről kaphatta a nevét Misi Mókus?
A Weeskinders Publishing bemutatkozásáról
art&design

Hermann Zoltán: "Odaát" című kiállítása nyomán (Semmelweis Szalon, Budapest, 2025. 10. 15. – 11. 13.)


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés