bezár
 

zene

2012. 04. 17.
Április 27-én temetik Moldován Stefániát
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Pénteken 14 óra 15 perctől vehetnek rokonai, tisztelői végső búcsút a Farkasréti-temető Makovecz-termében az április 12-én 82 éves korában elhunyt Moldován Stefánia operaénekesnőtől, a Liszt-díjas drámai szoprántól - közölte a Magyar Állami Operaház sajtóirodája csütörtökön az MTI-vel.

prae.hu

Moldován Stefánia nyugalomba vonulásáig a magyar operajátszás egyik vezető szopránja volt. Sajóudvarhelyen született 1931. augusztus 24-én. 1948-1953 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanulója volt Sipos Jenő tanítványaként. Pályáját az Operaház énekkarában kezdte.

1954-ben Mimiként debütált Puccini Bohéméletében a Szegedi Nemzeti Színházban, ahol 1954-1961 között társulati tag volt. 1961-től a budapesti operaház magánénekeseként alakította drámai szerepek sorát.

Elsősorban Verdi-hősnők megformálásával ért el kiemelkedő sikereket, de repertoárján szerepeltek a Mozart- és Puccini-operák szoprán szerepei is. Rendszeresen fellépett a nemzetközi hangverseny- és operaszínpadokon.

Leonórát énekelte Beethoven Fideliójában és az opera Leonóra című ősváltozatában is. Számos lemezfelvétel közreműködője volt. Leghíresebb alakításai közé tartozott Erkel Bánk bánjának Melindája.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Richard Wagner Lohengrinje új köntösben a 150. Müncheni Operafesztiválon
Richard Strauss: Ariadne auf Naxos a Bécsi Állami Operaház előadásában
Roskó Gábor és a Project333
trabant: trabant LP (2024, purge.xxx)

Más művészeti ágakról

Laura Piani: Jane Austen tette tönkre az életemet
Michael Dweck és Gregory Kershaw: Gaucho Gaucho


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés