bezár
 

irodalom

2012. 04. 19.
A Szép magyar beszéd verseny döntője
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Szép magyar beszéd verseny Kárpát-medencei döntőjét a hét végén tartják Győrött.

prae.hu

Magyarországról 130 gimnáziumi és szakközépiskolai diák, a határon túlról - Kárpátaljáról, a Vajdaságból, Erdélyből és a Felvidékről - 26 tanuló vetélkedik a Kazinczy-éremért a pénteken kezdődő rendezvényen - mondta Németh Tibor, a Kazinczy Ferenc Gimnázium igazgatója az MTI-nek csütörtökön.

A Rába-parti város 47. alkalommal ad otthont a nemes vetélkedésnek, amelyet az anyanyelv ápolásáért munkálkodó Péchy Blanka színművész kezdeményezett, és amely elnevezésében Kazinczy Ferenc író-nyelvújítónak állít emléket - tette hozzá Szívósné Vásárhelyi Zsuzsanna főszervező.

A szakember szólt arról, hogy az idén változik a verseny lebonyolítása. Ennek lényege, hogy az anyanyelvet ápoló határon túli fiatalok - saját kérésükre - nem külön kategóriában versenyeznek, mint korábban, hanem a magyarországi gimnazisták csoportjában adnak bizonyságot tudásukról.

A döntősök szabadon választott és kötelező szövegeket olvasnak fel a zsűri előtt és nyelvészeti feladatsorokat oldanak meg. Az eredményhirdetésre vasárnap kerül sor.

A verseny díjkiosztóját összekötik a Kazinczy-díj és a Péchy Blanka-díj átadásával. A Kazinczy-díjat a szép magyar beszéd népszerűsítése, az anyanyelv ápolása terén kifejtett eredményes munkáért, a Péchy Blanka-díjat pedig az anyanyelvi mozgalom támogatásáért ítélik oda.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Élet és Irodalom LXX. évfolyam, 10. szám
Kerecsen Andrea Hiányzó kép című könyvének bemutatójáról
Az Alföld és a Jelenkor 2026 februári lapszámairól

Más művészeti ágakról

A természet (meg)érintése – Az álmok vágányán és A farkas bőre című filmek apropóján
építészet

A lakozási válságról
színház

Interjú a Csokonai KözTér Értünk című előadásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés