bezár
 

színház

2012. 04. 24.
Bocsárdi Lászlóé a legjobb rendezés
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Bocsárdi László romániai magyar rendező kapta az idén a Román Színház Szövetség (UNITER) legjobb rendezésért járó díját, amelyet kedden hajnalban osztottak ki.

Szkéné színház

A román színházi szakma "Oscar-gálájának" számító ünnepi rendezvényen a díjazott rendező Jacqueline Bisset angol színésznőtől vette át az elismerést. Bocsárdi a dél-romániai Craiovai Marin Sorescu Színházban rendezte meg Albert Camus Caligula című darabját, és ezzel a munkájával nyerte el a kitüntetést. Ebben az előadásban főszerepet alakító Sorin Leoveanu színész megkapta a legjobb főszereplőnek járó díjat is.

A 20. alkalommal Bukarestben megrendezett színházgálán - amelyen az előző naptári évben megszületett előadásokból válogatják ki a legjobb teljesítményeket - az idén is több magyar művészt díjaztak.

Életműdíjat vehetett át Dobre-Kóthay Judit díszlet- és jelmeztervező, aki Tompa Gábortól, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatójától vette át a kitüntetést. Különdíjban részesült a legjobb színházi zene kategóriában Könczei Árpád zeneszerző, koreográfus is.

Az UNITER zsűrije az idén a legjobb előadás díjat a Nagyszebeni Radu Stanca Színház A fiatalság utolsó napja című produkciójának ítélte, amely Tadeusz Konwicki kortárs lengyel író és filmrendező Szerelmi krónika című regényének színpadi adaptációja.

Az előadást az orosz Jurij Kordonszkij állította színpadra, aki Magyarországon korábban az Apátlanul (Platonov) című előadást rendezte meg az Örkény Színházban.

A román színházszövetség Kató Emőkét és Bodolai Balázst, a kolozsvári magyar színház színészeit is felterjesztette a díjazandók szűk körű jelöltlistájára a legjobb női, valamint a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében
Az ezegymunkahej című zenés bohózat a Három Hollóban
A Boldogtalanok című előadás az Örkény Színházban
A köd című dráma a Kettőspont Színházban

Más művészeti ágakról

Laura Piani: Jane Austen tette tönkre az életemet
Johann Dionnet: Az avignoni szerelmesek


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés