bezár
 

irodalom

2012. 05. 25.
Minden akadály elhárult Nyirő újratemetése elől
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Minden jogi akadály elhárult Nyirő József vasárnapi újratemetése elől - mondta Lukács Csaba pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

prae.hu

Az újratemetés kommunikációs vezetője az újságírók előtt felolvasta a román külügyminisztérium honlapján található ismertetést, miszerint emberi hamvak szállításához nincs szükség konzuli engedélyre, halotti útlevél nélkül szállítható.

Közölte: Nyirő József földi maradványainak elhamvasztása szabályosan és a kegyeleti szempontok messzemenő figyelembe vételével, katolikus pap jelenlétében és katolikus szertartás szerint május 22-én délután négy órakor Csömörön megtörtént. Lukács Csaba az újságíróknak bemutatta az erről kiállított dokumentumot.

Szólt arról, hogy a székelyudvarhelyi polgármester péntek délben, megváltoztatva álláspontját, kiadta az anyakönyvi bizonylatot, s ezzel minden jogi akadály elhárult az újratemetés elől. Megjegyezte: ugyanakkor a bizonylatot kiállító személyeket ezt követően behívták a rendőrségre.

Politikai eszközökkel lehet gátolni az újratemetést - mutatott rá, hozzátéve: nem értik, hogy miért kellett ilyen eszközöket egy kegyeleti esemény kapcsán elővenni, és használni. Azt gondolják ugyanakkor, a két ország közötti kapcsolatok vannak olyan jók, hogy ez nem okozhat további feszültségeket.

Arra a kérdésre, hogy a hamvak jelenleg hol vannak, megérkeztek-e már Székelyföldre, megértést kérve nem kívánt válaszolni. "Időben meg fognak érkezni a temetés helyszínére" - fogalmazott a kommunikációs vezető, aki jelezte a szertartás 10 óra 30-kor kezdődik vasárnap.

Arra kérte a román belügyminisztériumot és a kormány illetékeseit, a csíksomlyói búcsúra induló zarándokokat ne zaklassák, autóikat ne állítsák meg. "A hamvakat nem a zarándokok autóinak csomagtartójában kell keresni, hanem a szívükben" - mondta, és megjegyezte: csütörtökön ötször jártak a székelyudvari Szent Miklós plébánián civil és egyenruhás rendőrök és a hamvak hollétéről kérdezősködtek.

Lukács Csaba kitért arra, hogy a vasárnapi újratemetésre megfelelő számú szervezővel és biztosítással készülnek a zavartalan lebonyolítás érdekében, és bízik benne, hogy atrocitásra nem kerül sor a Papkertben.

Hozzátette: másfél éve folyik az újratemetés előkészítése, számtalan e-mail, üzenetváltás, informális találkozó, nagyköveti megbeszélés előzte meg. Semmiféle olyan jelzés nem érkezett, hogy problémák lesznek. Az elmúlt tíz napban változott az álláspont, ezt megpróbálták a román és a magyar törvények tiszteletben tartásával kezelni. Minden lépés a két állam törvényeinek maradéktalan tiszteletben tartásával történik - erősítette meg.

Arra a felvetésre, hogy ha esetleg a temetés előtt megtalálnák a román hatóságok a hamvakat, van-e lehetőségük, hogy elkobozzák, azt mondta: úgy tudja, ilyen szabály nem létezik, bárki szabadon birtokolhat magánál emberi hamvakat, amennyiben van igazolása arról, honnan származik.

"Amikor a hamvak szállítása történik, vagy történni fog, a megfelelő bizonyíték, hivatalos dokumentumok kísérni fogják"- fogalmazott a kommunikációs vezető.

Lukács Csaba arra a kérdésre, hogy van-e egyeztetés a két kormány között az ügyben, azt mondta: pénteken is "több egyeztetés volt, bíznak benne, ezek eredményre vezetnek."

Ugyanakkor beszámolt azokról az információikról is, hogy a pénteki nap folyamán diplomata rendszámú járműveket is átvizsgáltak.
A kommunikációs vezető közölte: a pünkösdre való tekintettel a tájékoztatást befejezik, szombaton és vasárnap nem szándékoznak semmilyen kérdésre válaszolni.

A temetésen az előzetes program alapján részt vesz Kövér László házelnök és beszédet mond Szőcs Géza kulturális államtitkár.

Az 1953-ban emigrációban elhunyt író madridi sírjának feltárását a magyar Országgyűlés kezdeményezte. Az újratemetést az Országgyűlés Hivatalának közreműködésével a Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke vezette Székelyudvarhelyért Alapítvány szervezi. Nyirő hamvait szerdán ravatalozták fel a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Székelyudvarhely polgármestere május 4-én intézett nyílt levelet Kövér Lászlóhoz, az Országgyűlés elnökéhez, miután a Magyar Országgyűlés Hivatala nyilvánosságra hozta: a polgármester nem támogatta a város központi terére május 27-re vonatkozó közterület-használati kérelmet, amelyet Nyírő József újratemetésének helyi társszervezője, a Székelyudvarhelyért Alapítvány nyújtott be.

Bunta Levente szerint az újratemetés nem képezheti egyes pártok választási kampányának a részét. Kijelentette, a rendezvény átpolitizáltsága miatt "a kegyeletsértés veszélye is fennáll". Azt javasolta, hogy a hamvak átadása a Székelyföld határában történjék meg, és a székelyek gondoskodjanak a kegyeletteljes újratemetésről, mert "Székelyföld a székelyeké".

A magyar Külügyminisztérium múlt szerdán megerősítette, hogy a román külügyi tárca bekérette Magyarország bukaresti nagykövetét. Füzes Oszkár misszióvezető távollétében Balázs Ádám ideiglenes ügyvivő tett eleget a kérésnek. A tájékoztatás szerint román részről mind tartalmi, mind szervezési szempontból nehezményezték Nyirő József tervezett újratemetését.

Másnap Veress László, az Országgyűlés elnökének kabinetfőnöke azt közölte az MTI-vel: az Országgyűlés Hivatala sürgeti a román felet, hogy tegye egyértelművé, mit jelent egyet nem értése Nyirő József újratemetésével kapcsolatban.

Az Erdélyi Körök Országos Szövetsége hétfőn közleményt juttatott el az MTI-hez, eszerint felszólították Románia kormányát, Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármestert és a mellette álló képviselőket, illetve mindazokat, akik "minden alap nélkül rágalmazzák" Nyirő Józsefet, hogy ne akadályozzák az író hamvainak méltó újratemetését.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az irodalom belügye? beszélgetéssorozat hatodik estjéről
Méhes Károly Kezdő vak című kötetének bemutatójáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 8. számáról
Oravecz Imre Alkonynapló 2. című kötetének bemutatójáról

Más művészeti ágakról

A természet (meg)érintése – Az álmok vágányán és A farkas bőre című filmek apropóján
A Szerelem, Ó! az Art Színtérben és a Csengetett, Mylord? az Orlai Produkciós Irodánál
Josh Safdie: Marty Supreme


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés