bezár
 

színház

2012. 06. 11.
Aradi magyar siker a nagybányai nemzetközi színházi fesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Két díjat, a legjobb női főszereplő és a legjobb színpadi zene díját kapta az Aradi Kamaraszínháznak a szegedi MASZK Egyesülettel, illetve a budapesti Andaxínházzal készült koprodukciója a június 3. és 9. között Nagybányán megrendezett ATELIER 2012 - XX. Nemzetközi Műhely Színházi Fesztiválon.

Szkéné színház

Az Aradi Kamaraszínház harmadik alkalommal vett részt a rangos eseményen, és két produkcióval szerepelt a versenyprogramban. Heiner Müller Kvartett című, A szegedi MASZK Egyesülettel koprodukcióban készült darabját Balog József rendezésében, Éder Enikő és Harsányi Attila főszereplésével láthatta a közönség és a szakmai zsűri. Éder Enikő alakításáért a legjobb női főszereplő díját érdemelte ki.

A másik darab, az Andaxszínházzal koprodukcióban készült, Rejtőzködők című mozgásszínházi előadás a legjobb színpadi zene díját kapta.

A két díj mellett a darabok négy kategóriában kaptak jelölést - mondta az MTI-nek hétfőn Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház művészeti igazgatója.

A legjobb női főszereplő díjára két színésznőt jelöltek, Éder Enikő mellett a szintén az aradi társulatban dolgozó Góbi Ritát a Rejtőzködőkben nyújtott alakításáért. Szintén a Rejtőzködőkért kapott jelölést Zsalakovics Anikó a legjobb koreográfia kategóriában. A Kvartett a legjobb előadásnak járó nagydíjra és a darabban szereplő Harsányi Attila a legjobb férfi főszereplő díjára kapott jelölést.

Az előadás korábbi fesztiválokon is jól szerepelt. Tavaly Éder Enikő a gyergyószentmiklósi IX. Nemzetiségi Színházi Kollokviumon Merteuil szerepének megformálásáért elnyerte a legjobb női alakítás díját, az előadás pedig a pitesti Nemzetközi Davila-Interfest Stúdiószínházi Fesztiválon a zsűri Interkulturális párbeszéd díját érdemelte ki.

Az Aradi Kamaraszínházat a tavalyi nagybányai fesztiválon is két díjjal jutalmazták.

Az idén huszadik alkalommal rendezték meg Románia legrégebbi színházi fesztiválját. A romániai színházak mellett olaszországi, magyarországi és japán társulatokat, illetve koprodukciókat láthatott a közönség és a szakma a Radu Macrinici román drámaíró által életre hívott nagybányai eseményen.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Nagyváradi Szigligeti Színház Csárdáskirálynő előadása
Richard Wagner Lohengrinje új köntösben a 150. Müncheni Operafesztiválon
A VII. Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivál nyitóelőadásáról
A köd című dráma a Kettőspont Színházban

Más művészeti ágakról

Fodor Veronika kalandkönyvéről
Celine Song: Többesélyes szerelem
Michael Dweck és Gregory Kershaw: Gaucho Gaucho
art&design

A Talált terepen. Művészeti gyakorlatok a Marcel Duchamp-díj 25 évéből című kiállításról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés