bezár
 

színház

2012. 07. 02.
Csokonai Színház: októberi fesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hagyományteremtő szándékkal, Csokonai Fesztivál néven miniévadot rendeznek október második hetében a 2012/2013-as színházi évad keretében a debreceni Csokonai Színházban.
A fesztiválon az elmúlt évad legsikeresebb előadásaiból és a debrecenihez hasonló felfogású színházak vendégjátékaiból láthat válogatást a közönség - jelentette be Vidnyánszky Attila színigazgató hétfői sajtótájékoztatóján.

A direktor értékes, gazdag időszakként értékelte az elmúlt évadot, amely szerinte tovább gazdagítja a repertoáron tartandó előadások számát. A nemzeti színházi státus az előadások számának növelésére és a műfaji gazdaságságra kötelezi a debreceni teátrumot - fejtette ki.

Ennek szellemében a jövő évadban három operabemutató, a prózai művek mellett több táncjáték, daljáték, zenés premier is lesz.
Vidnyánszy Attila szerint a 2009-2010-es évadban voltak a csúcson, amikor 406 előadást tartottak, ebből 59 opera volt. Tavaly - elsősorban forráshiány miatt - jóval kevesebb, csak 260 előadás volt, 35 operabemutatóval.

"A szeptemberben kezdődő új évadban szeretnénk 350-re emelni az előadásszámot. Az elmúlt években jelentősen csökkent az előadások száma, de a nézőszám nem követte ezt a tendenciát: a bérletesek száma például 13 ezerről csak 12 500-ra csökkent, ami nagyon jó eredmény" - emelte ki az igazgató.

Vidnyánszky Attila a következő évad fontosabb eseményei között említette az együttműködést más színházakkal: Puccini Pillangókisasszony című operájának bemutatója a Szegedi Nemzeti Színházzal közös produkció lesz, Dürrenmatt A nagy Romulus című színművét a nagyváradi Szigligeti Színház vendégjátékában mutatják be, Shakespeare A vihar című drámáját pedig a Gyulai Várszínházzal és a beregszászi Magyar Nemzeti Színházzal közösen mutatja be a Csokonai Színház társulata.

Tolsztoj Aranykulcsocska című mesejátékát a kaposvári Színházi Intézet színésznövendékeivel közösen viszik színre, de bemutatkozik a Csokonai Színház színpadán a Magyar Táncművészeti Főiskola balettkara, a Magyar Állami Népi Együttes és a Hajdú Táncegyüttes is.

Az új évad egyébként szeptemberben Kacsóh Pongrác daljátékával, a János vitézzel indul Zakariás Zalán rendezésében; az első operabemutatót, Rossini A sevillai borbély című művét Szinetár Miklós rendezi.

A helyi szerzők közül Tóth-Máthé Miklós A rögöcsei csoda című vígjátékát mutatják be a Víg Kamaraszínházban, a Horváth Árpád stúdiószínházban pedig mások mellett Hobo (Földes László) Dal a két sebzett hattyúról című - Viszockij és Marina Vlady szerelméről szóló - zenés drámát láthatja a közönség Vidnyánszky Attila rendezésében.

Az MTI érdeklődésére a színigazgató elmondta: nagyon várják az új debreceni teátrum, a Latinovits Színház átadását. Véleménye szerint ma Magyarországon nincs igazi nagy nemzetközi színházi fesztivál. Ha lesz, annak szerinte Debrecen kellene, hogy a helyszíne legyen. Ehhez viszont szükség van az új játszótérre.

"Jó lenne egy ilyen fesztivállal megnyitni majd az új színházat" - fűzte hozzá Vidnyánszky Attila.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Mary Page Marlowe című előadás a londoni Old Vic-ben
Madame Tartuffe a Pesti Színházban
Mindent bele, avagy a lelkek nyugalma című előadás az Átriumban
színház

Beszámoló az V. Csokonai színházpedagógiai és színházi nevelési konferenciáról

Más művészeti ágakról

A Weeskinders Publishing bemutatkozásáról
art&design

Hermann Zoltán: "Odaát" című kiállítása nyomán (Semmelweis Szalon, Budapest, 2025. 10. 15. – 11. 13.)


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés