bezár
 

építészet

2012. 07. 22.
Összefogással kialakított pihenőparkot avattak a zalai Kiskutason
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A település lakóinak segítségével és európai uniós forrás felhasználásával kialakított pihenőparkot és tanösvényt avattak vasárnap a Zala megyei Kiskutason.

prae.hu

A Zalaegerszegtől alig tíz kilométerre fekvő település egykori iskolaépületének udvarában alakították ki a pihenőparkot, amelyet a Kiskutas Napja 2012 vasárnapi rendezvénysorozat részeként vehették birtokba a helybéliek. Halász Gábor (független) polgármester az MTI-nek elmondta: öt évvel ezelőtt még az iskolaépület és a mögötte fekvő, jelentős nagyságú terület is teljesen elhanyagolt volt, de a múlt évre sikerült felújítani és imaházzá, valamint könyvtárrá átalakítani a régi oktatási épületet.

A jelenlegi park területe leromlott állagú melléképületek voltak, az elgazosodott területet háromnegyed év alatt, nagyrészt az ittélők munkájával sikerült megtisztítani. Kialakítottak egy tanösvényt, amely mellett 33 őshonos magyar fafajtát és cserjét ültettek, de a meghagyott egészséges fák is a területet díszítik. A munkálatokhoz 1,8 millió forintos európai uniós támogatást használt fel a település.

A település tavaly ünnepelte fennállásának 800. évfordulóját. Az idei ünnepen gyerekprogramok, családi sportvetélkedők és több koncert fogadta a látogatókat. A rendezvény keretében adták át a Kiskutasért Önzetlenül-díjat, amelyet a szomszédos Nagykutason élő idősebb és ifjabb Farkas Ervin érdemelt ki munkájával és a két település összefogását segítő tevékenységével.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

(kult-genocídium)
építészet

Cserépváraljai templomfelújítás és Micélium tudásköz-pont nyerte az idei Média Építészeti Díját
építészet

Interjú Kőszeghy Flórával

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 48. számáról
art&design

Horváth Anita: Igyekszik az ember lánya
A Troilus és Cressida bemutatója 2025 őszén a Globe Theatre-ben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés