bezár
 

art&design

2012. 08. 02.
Menyegző a Művészetek Völgyében
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A menyegzővel, lakodalommal kapcsolatos szokásokat elevenítik fel a Muharay-udvarban szombaton a Művészetek Völgyében: délelőtt gyerekek, délután felnőttek vehetnek részt a mulatságban.

prae.hu

Az udvart a kapolcsi felső iskola udvarán rendezik be. A délelőtti lakodalmasra 2-14 éves gyerekek jelentkezését várják: lehet belőlük menyasszony, vőlegény, vőfély, vagy akár szakács.

    A gyerekek inkább szeretnek részesei lenni a szokásnak, mint a nézőtérről figyelni. Mi adjuk a viseletet, az eszközöket, és meglátjuk, mit kezdenek vele - mondta az MTI-nek Héra Éva, a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség elnöke. 

    Délután a bagi népi együttes segítségével játsszák újra a hagyományos lakodalmast, amelybe több udvar is bekapcsolódik a Művészetek Völgyében. Bagon az 1930-as évek óta szervezett a hagyományőrzés, a szokások, táncok gyerekről idősre szállnak; minden generációt képvisel a népi együttes.

A Művészetek Völgyében nem színpadi viseletben, hanem a korosztálynak megfelelő hétköznapi, régi öltözetben jelennek meg.
A menyasszonyt a Palya-udvarban öltöztetik át, míg a vőlegényt Katlan Tóni kocsmájában búcsúztatják el a legények. Aztán elindulnak a Palya-udvarba kikérni a menyasszonyt, majd onnan a lakodalmas menet a Muharay-udvarba kíséri a párt. Ott aztán kezdetét veszi a táncos mulatság.

    A lakodalmat azért választotta témának a Muharay-udvar, mert ez igazi vidám, sokszereplős ünnep, amelyben mindenki szerephez juthat; a szervezők a közönséget is bevonják a hagyományok felelevenítésébe: bárkiből lehet vőfély vagy násznép, részesévé válhat egy önfeledt szórakozásnak, miközben felidézi, megismeri ősei viseletét, tárgyait, szokásait - magyarázta Héra Éva.    

    Tavaly a Művészetek Völgyében a nász egy érdekes momentumát sikerült felidézni: mivel szakadt az eső, beszorultak a templomba, ahol az új asszony áldásának szokását hívták életre. Különleges, emelkedett hangulatú esemény volt - idézte fel a szövetég elnöke.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Missing The Point - Endrődi Aladár fotói Ukrajnából
art&design

A 7layers című csoportos kiállítás a Pikszisben
Az OFF-Biennále Traces of Life című kiállítása
art&design

Megnyitóbeszéd Nagy Dániel kamarakiállításán

Más művészeti ágakról

Laura Piani: Jane Austen tette tönkre az életemet
Richard Wagner Lohengrinje új köntösben a 150. Müncheni Operafesztiválon
Johann Dionnet: Az avignoni szerelmesek


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés