bezár
 

színház

2012. 09. 03.
Nyílt napokat szervez az egri színház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A teátrum és a színjátszás népszerűsítése, illetve a bérlet-értékesítések növelése érdekében nyílt napokat, nyilvános próbákat szervez az egri Gárdonyi Géza Színház.
Az első alkalommal a színház tánctagozatának a kulisszák mögött zajló munkájával ismerkedhet meg a közönség szeptember 5-én - közölte Pilisy Csenge, az intézmény médiareferense hétfőn az MTI-vel.

    Mint elmondta, szerdán a publikum betekinthet A fából faragott királyfi című táncjáték felújító próbájába, illetve Topolánszky Tamás, a tánctagozat vezetője előadást tart a díjnyertes koreográfia születéséről.

Meglepetésként a látogatók megkóstolhatják a művészek által készített finomságokat, illetve a színház ez alkalommal 15 százalékos kedvezménnyel értékesíti a szombati napra szóló bérleteket.

    A tervek szerint a sorozat folytatódik. A továbbiakban a Gyertyafény keringő és A játék a kastélyban című előadás kulisszatitkait tárják fel a publikum előtt a produkciók szereplőinek segítségével.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Ördög Tamás Darázs című darabja a Marczibányi Téri Művelődési Központban
A Moonlight Pictures a Jurányiban
Madame Tartuffe a Pesti Színházban
színház

Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében

Más művészeti ágakról

Az Amerika alulnézetből és a Szilánkok a 22. Verzió Filmfesztiválon
Avagy a svédek operába mennek – a Così fan tutte Uppsalában
Yorgos Lanthimos: Bugonia
Taylor Swift új albuma fényes, de mélység nélküli popparádé


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés