bezár
 

színház

2012. 10. 31.
Temesváron a Telefondoktor
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Stúdió Termében vendégszerepel a budapesti Manna Produkció egyszemélyes komédiája, a Telefondoktor, amelyben a közönség Göttinger Pált láthatja - közölte az erdélyi színház az MTI-vel.

Szkéné színház

 Szabó Borbála kortárs szerző művét Orosz Dénes vitte színre. Göttinger Pál korábban már dolgozott a temesvári színház társulatával, de az ottani közönség elsősorban rendezőként ismerte meg, hiszen ő állította színpadra Vinnai András Furnitur című darabját.
   
Klasszikus bohózatként jellemzi a Telefondoktor című előadását Göttinger Pál, aki ezúttal színészként lép a temesvári közönség elé.
   
A darab Békés Dénes harmincas éveiben járó sikeres nőgyógyászról szól, aki véletlenül bezárja magát a rendelőjébe. Problémái azzal kezdődnek, hogy nem mer igazat mondani, mindenkinek azt mondja, amit az hallani szeretne.

Miközben a rendelőből próbálja telefonon megoldani ezt az aprónak tűnő kellemetlenséget, kis hazugságai önálló életre kelnek odakinn, ő pedig egyre elkeseredettebben próbálja helyrehozni a lassan helyrehozhatatlant, mindvégig bezárva - olvasható a színház ismertetőjében.
   
Az előadást november 5-én lehet megtekinteni.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszélgetés Kovács Tamás színművésszel a KultúrArc eseményén
A Tér 12 Kulturális Egyesület Leláncolt Prométheusz című előadása a Szkénén
Pintér Béla és Társulatának Kabuki című előadása az Átriumban
Madame Tartuffe a Pesti Színházban

Más művészeti ágakról

Az Amerika alulnézetből és a Szilánkok a 22. Verzió Filmfesztiválon
irodalom

A Jelenkor és az Alföld novemberi számairól
film

Véget ért a 2. Budapest International Film Fesztivál


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés