bezár
 

art&design

2012. 11. 01.
Kádas István alkotásai
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A magyar mítoszok elevenednek meg Kádas István grafikusművész mintegy 40 alkotásán, amelyet Egyetemes magyar kultúra címmel kiállításon mutat be november 9-én, pénteken a tatabányai Kortárs Galériában.

prae.hu

 Kádas István elmondta az MTI-nek, hogy szenvedélyesen kutatja az egyetemes kultúrákat, amelyekre ráépült a lineáris, programozott történelem. Vallja, hogy Isten az embert a három idődimenziós, kozmikus mozgásba rendelte a Genezis vagyis a teremtés visszatükröztetésének feladatával. 
   
Kiállításán grafikákat és festményeket, táblaképeket mutat be, figurális alkotásokat, amelyek a magyar történelem mítoszait, legendáit eleveníti meg. Rajzain a hunoktól, a honfoglalás korán át az 1956-os forradalomig a magyarság kultúrtörténetét ábrázolja. Látható lesz az Emese álma és a turulmadár mítosza, az Árpád-házi királyok legendája, amelyet megpróbál "a homályból a világosságra hozni" - fejtette ki. 
   
A hunok a Fekete-tengertől a Bécsi-medencéig megalakítják Hungáriát című grafikája olyan, mintha egy körkép része lenne lovakkal, lovasokkal, katonákkal, tornyokkal, kupolákkal, időgéppel, Kháron ladikjával, a kultúra évezredes szimbólumával, a jelenet fölött harsonás angyal repül - magyarázta. 
   
Szinbád alakját is megrajzolta, a férfit, aki sokfelé bolyongott a világban, benne van az emigráns lét és a visszatérésben megbúvó lehetőség. Kádas István megvallotta, hogy maga is Szinbád.
   
Arról is beszélt, hogy kétféle vonalvezetést alkalmaz grafikáin: a magyar szecessziót idéző emelkedett stílusút, és a szenvedőt, amely Kondor Béla grafikusművész vonalvezetését idézi.

A középkorról készített, 16 képből álló sorozata, amelyet a Honvédelmi Minisztérium rendelt tőle 1993-ban, pasztorális, eleganciát sugárzó. Ebből a sorozatból látható lesz a kiállításon 2-3 kép. A szenvedő stílus az 1956-os forradalomról készített képeit jellemzi, amikor a tollal húzott vonallal belemegy a történet mélyébe, a rajzon "gubancok" keletkeznek - fejtette ki.
   
Kádas István Nagykállóban született, Budapesten él, és ezt a tatabányai tárlatot tavaly, a Liszt Ferenc születésének 200. évfordulójára meghirdetett országos pályázat különdíjával nyerte el. A művész Liszt Krisztus című oratóriumához készített illusztrációkat. 
   
Kádas a kezdetekkor Kerti Károly grafikusművész és Dobroszláv Lajos festőművész irányításával képezte magát Tatán. Előtte Tatabányán
dolgozott, Nyíregyházán is élt, majd Budapestre költözött, de tanulmányúton volt Dél-Afrikában, Ausztriában és Izraelben.

Mindhárom országban kiállítást is rendeztek műveiből. Nyíregyházán, a Józsa András Múzeum Kádas István 30 ív litográfiáját őrzi.
   
A kiállítás november 30-ig tart nyitva Tatabányán.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

A 7layers című csoportos kiállítás a Pikszisben
art&design

Mihai Barabancea: Cyborg Dolphin Tears kiállítás és könyvbemutató
Megnyitóbeszéd Augusztinyi Fruzsina kiállításához

Más művészeti ágakról

Nagy László és Weöres Sándor egy-egy versének kapcsolatáról
Avagy mit ihletett Kafka férge, Cortázar axolotlja és Langelaan legye
Inspirációkról, hatásokról, feszültségekről és feloldásokról Nagy Ákos Lineaments II. című lemeze kapcsán


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés