bezár
 

art&design

2012. 11. 22.
Az 1980-as generáció fotósainak kiállítása
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tizenhárom fiatal fotóművész képeken és videoinstallációkon mutatja be a '80-as években született fiatalok problémáit a Társadalom-helyzetkép című tárlaton, amely péntektől látható a budapesti ArtBázis Összművészeti Műhelyben.

prae.hu

A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának (FFS) alkotói mintegy féléves műhelymunkájuk eredményét tizenkét alkotáson keresztül mutatják be és az anyagot három témára fűzték fel - mondta el Barta Edit, a kiállítás kurátora az MTI-nek.
   
A tárlat egyik íve olyan jelenségekkel, helyszínekkel és eseményekkel foglalkozik, amelyek a rendszerváltás előtti Magyarországról szólnak. Szent-Iványi Réka videoinstallációja például az Eötvös-villát mutatja be, ahol a Rajk-per vádlottjait tartották fogva.

Az épületről látható egy építészeti metszetet is, amelyet Barcza Gergely építész, fotós készített. Emellett képein olyan magyarországi határállomásokat örökített meg, amelyek már elvesztették funkciójukat. Kerekes Katalin videoinstallációja az 1980 és 2000 között készült fontos médiaképeket dolgozza fel, Adás-szünet címmel pedig régi tévés enteriőröket fotózott le. 
   
A tárlat másik iránya a nyolcvanas években született generáció jelenlegi társadalmi problémáival foglalkozik, mint például a külföldre költözéssel vagy a munkaerőpiacon való elhelyezkedéssel.

Martinkó Márktól egy háromcsatornás videoinstallációt mutatnak be, Virág István képi installációja pedig a külföldre költözéssel és a letelepedéssel foglalkozik. A Norvégiában is élő művész a repülőtéren fotózta le magát, képpárjait a kiállítás terébe lógatták be, hangsúlyozva ezzel a "menni" és a "maradni" kérdéskör lebegését - emelte ki a kurátor.
   
A harmadik irány olyan szubjektívebb vonal, amely egyéni és személyes történetekből indul ki. Az erdélyi születésű Kerekes Emőke például a romániai forradalom idején költözött szüleivel Magyarországra. Senki földje című munkáján az otthontalanság érzését próbálja megfogalmazni. Bakonyi Zsuzsa fotó- és szöveginstallációja Nagyapa címmel lesz látható. A polgári családból származó fotóművész visszatért Egercsehibe, arra a helyszínre, ahova családja az ötvenes években az államosítás idején költözött és ahol annak idején nagyapja bányász volt.
   
Flohr Zsuzsi videoinstallációján barátnőivel készített interjút a gyerekvállalás és a családalapítás kérdéséről, valamint arról is megkérdezte őket, hogy mire emlékeznek a rendszerváltás előtti időszakból. 
   
Barta Edit hozzátette, hogy az FFS idén májusában két alkotói műhelyt indított a Fotóhónap kiállításaira készülve, ezek egyike volt a 80-as generáció. A tárlat január 5-ig tart nyitva.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Missing The Point - Endrődi Aladár fotói Ukrajnából
art&design

Fedezd fel Csontváry Kosztka Tivadar művészetét!
art&design

A 7layers című csoportos kiállítás a Pikszisben
art&design

Vetlényi Alma kiállítása a Liget Galériában

Más művészeti ágakról

A Nagyváradi Szigligeti Színház Csárdáskirálynő előadása
Danczi Csaba László emlékére
Nagy László és Weöres Sándor egy-egy versének kapcsolatáról
Celine Song: Többesélyes szerelem


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés