bezár
 

zene

2012. 12. 02.
Saját koncerttermet kapott a Bécsi Fiúkórus
Pálfy M. Katalin, az MTI tudósítója jelenti
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Saját koncerttermet kapott a híres Bécsi Fiúkórus. A Musik (zene) és a Theater (színház) szavak összevonásából MuTh névre keresztelt épületet az 514 éve alapított kórus és a Bécsi Filharmonikusok közös koncertjével nyitották meg vasárnap.

prae.hu

A világhírű kórusnak eddig nem volt önálló előadóterme. Mint Elke Hesse igazgatónő az ORF televíziónak elmondta, az új épületben nemcsak kórusművek hangzanak fel, hanem zenés színházi előadásokat is terveznek. A fiúkart korábban is láthatta már színpadi művekben a közönség. A híres brit zeneszerző, Benjamin Britten például kifejezetten az ő számukra írta The Golden Vanity című gyermekoperáját 1967-ben.

Elke Hesse beszámolt arról is, hogy saját zenekar alapítására készülnek.

A modern külsejéről Koncertkristálynak is nevezett épület két és fél év alatt készült el. Nézőtere 400 ember befogadására alkalmas. A 15 millió eurós (4,2 milliárd forintos) beruházás költségeit a Bécsi Fiúkórus Magánalapítvány fedezte.

A MuTh Bécs egyik legnagyobb barokk parkjának, az Augarten parknak az egyik szegletében épült meg. A műemléki védettségű park területén található a kórus nagy múltú bentlakásos intézete is.

Az építkezés nem volt mentes a konfliktusoktól, tüntetők fákhoz láncolták magukat a munkagépek megérkezésekor. A tiltakozások nyomán módosították a terveket, és az eredetileg tervezettnél alacsonyabb épület készült. Megmaradt a fasor is, amelynek a kivágásától tartottak a helyiek.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Balogh Ádám lemezéről
Kurt Rosenwinkel The Next Step Band (Live at Smalls, 1996) júliusban megjelent albuma és a Magyar Zene Házában októberben tartandó koncertje tükrében
Bartók György szerzői estje a Fugában

Más művészeti ágakról

art&design

Gwizdala Dáriusz: Epres Smoothie
Bemutatták Ungár Péter Ismétlődő eltévedés című kötetét, Prae Kiadó, 2025
Bogdán Viki mesekönyve diszlexiás gyerekeknek
gyerek

A fák bűvös birodalma – Boszorkányos erdei küldetés a Vajdahunyadvárban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés