bezár
 

színház

2012. 12. 20.
Gyerekopera és tanyawestern Szegeden
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ránki György gyermekeknek szóló operáját, a Pomádé király új ruháját és Pozsgai Zsolt tanyawesternjét, a Pipás Pistát mutatja be januárban a Szegedi Nemzeti Színház.

Szkéné színház

Toronykőy Attila, az opera rendezője a színház januári műsorát bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, Ránki György művét a fővárosi Operaházban és a veszprémi Petőfi Színházban korábban már színpadra állította. A január 18-tól látható előadás azonban némileg más lesz, mint a korábbi produkciók.
   
A közönség az opera kiszenekari változatát láthatja majd, amelyet az 1970-es években írt Ránki György a Déryné Színház felkérésére. A darabban közreműködik a színház teljes énekkara, a zenekar pedig az árokból félig kiemelve, a közönség előtt játszik, így a gyerekek láthatják, hogyan születik a hang – magyarázta a rendező.
   
Az 1953-ban keletkezett, allegorikusan a személyi kultuszról szóló mű igényes zenéjének köszönhetően az operabarátok és a felnőtt közönség is megtalálhatja majd a művészi értéket az előadásban – mondta Toronykőy Attila.
   
Pozsgai Zsolt a szegedi társulat számára írt tanyawesternjét a szabadkai Kovács Frigyes állítja színpadra. A Jászai Mari-díjas színész-rendező elmondta, a férfiruhába öltözött női sorozatgyilkos, Rieger Pálné vagyis Pipás Pista története a XX. század elején a Szeged környéki tanyavilágban élők irdatlan szegénységét, kilátástalanságát tárja a nézők elé.
   
Az emberek igazságait olykor abszurd, groteszk, a maga módján humoros módon bemutató darabot január 25-től láthatja a közönség.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az ezegymunkahej című zenés bohózat a Három Hollóban
A Janovics című előadás a Szolnoki Országos Színházi Találkozón

Más művészeti ágakról

Celine Song: Többesélyes szerelem
art&design

Missing The Point - Endrődi Aladár fotói Ukrajnából
art&design

A Talált terepen. Művészeti gyakorlatok a Marcel Duchamp-díj 25 évéből című kiállításról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés