bezár
 

art&design

2013. 01. 14.
EKF: magyar programok Kassán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A "Creative Transgressions" címet viselő kortárs magyar képzőművészeti kiállítás lesz január végén az első nagyszabású eseménye a Kassa - Európa Kulturális Fővárosa (EKF) 2013 programban való magyar részvételnek - jelentették be egy hétfői kassai sajtótájékoztatón.

prae.hu

Kassa a magyar történelemben jelentős helyet foglal el, ugyanakkor tekintettel a városban és a régióban élő magyar közösségre, a térség hagyományosan jó magyar-szlovák együttműködésének további bátorítására úgy döntött a kassai főkonzulátus, hogy rendezvények sokaságát szervezi meg a kassai EKF-projekthez kapcsolódva - mondta Czimbalmosné Molnár Éva főkonzul.
   
A január 31-én megnyíló kortárs képzőművészeti tárlat tíz olyan alkotó munkáját mutatja be, akik merészen lépnek át műfaji, technikai és tematikai határokon, keresnek újszerű nézőpontokat és izgalmas kifejezési módokat a festészet, szobrászat, fotó és installáció területén. A kiállításnak a Löffler Béla Múzeum ad otthont.
   
A főkonzulátus által szervezett programok között említette a főkonzul a Rackajam együttes májusi koncertjét, a Szegedi Kortárs Balett előadását, a Párhuzamos történetek - Budapest és Kassa, főváros és régiócentrum a 19. század második felében című kiállítást, amelyet a felújított Kelet-szlovákiai Múzeumban mutatnak be októberben, és amely három hónapon át tekinthető meg.
   
Szólt arról is, hogy a Gótikus Út Gyöngyszemei rendezvénysorozat keretében a nyíregyházi Pro Musica Leánykar Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy vezetésével a Szent Erzsébet-székesegyházban ad hangversenyt novemberben, valamint arról, hogy a 2013-as rendezvények egyik központi helyszínéül szolgáló, felújított Kaszárnya-Kultúrparkban lép fel 2013 szeptemberében a Budapest Bár együttes, az azt követő hónapban pedig a Dresch Quartet.
   
Czimbalmosné Molnár Éva elmondta: a 2013-as évben a magyar programokról bővebb információ a főkonzulátus www.kassa2013.eu honlapján található, amelyről elérhető a Kassa - Európa Kulturális Fővárosa 2013 hivatalos szlovák weboldala is, valamint a kassai magyar szervezetek programjairól hírt adó www.kassaiholmi.sk is. 
   
A rendezvények jelentős része bekerült a hivatalos programok közé.
Richard Rasi kassai főpolgármester a sajtótájékoztatón egyebek mellett azt mondta: a város a gazdaság fejlődését, az idegenforgalom fellendülését egyaránt várja az EKF címtől.
   
Kriza Ákos, Miskolc polgármestere közölte, hogy városa önálló programokkal rukkol elő a rendezvényen. A borsodi megyeszékhely a január 19-i és 20-i kétnapos megnyitón a Miskolc-házban egyebek mellett kulturális, gasztronómiai eseményekre, kézműves bemutatóra, koncertekre várja a kassaiakat, és mindazokat, akik Kassára látogatnak.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

A 7layers című csoportos kiállítás a Pikszisben
Trafik címmel nyílt kiállítás Lobot Balázs műveiből a Printa edition galériában
Benkő Barnabás, Enyedi Zsolt, Hamerli Judit képzőművészek közös kiállításáról

Más művészeti ágakról

A Nagyváradi Szigligeti Színház Csárdáskirálynő előadása
Damian Kocur: Kitörés előtt
Avagy mit ihletett Kafka férge, Cortázar axolotlja és Langelaan legye
Celine Song: Többesélyes szerelem


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés