bezár
 

irodalom

2008. 10. 09.
Három az egyben - A magyar helyesírás szabályai
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Három az egyben mottóval jelentette meg az Akadémiai Kiadó A magyar helyesírás szabályait, a könyvhöz ugyanis CD, valamint internetes hozzáférés is tartozik.

prae.hu

Csábi Szilvia, a kiadvány felelős szerkesztőjének tájékoztatása szerint A magyar helyesírási szabályzat 11. kiadásának tizenkettedik, szótári anyagában bővített lenyomatát jelentették meg. "Az 1984-es változat digitalizálására vállalkoztunk" - mondta.

A kötetben egyrészt egy 299 pontból álló szabályzat, valamint az ahhoz szervesen hozzátartozó 15 ezer címszavas szótár tartozik. Utóbbiban hivatkoznak azokra a pontokra, amelyek alapján kell valamit így vagy úgy írni. 

Mint a szerkesztő rámutatott, az Akadémiai Kiadó az utóbbi időben minden szótárát CD-melléklettel jelenteti meg. Ilyen volt a tavaly kiadott angol-magyar hangosszótár, amelynek révén a szavak eredeti brit kiejtése is megismerhető, vagy A magyar értelmező szótár, amely 2008-ban látott napvilágot az Akadémiai Kiadó gondozásában.

A magyar helyesírás szabályai című kiadvány CD-je, amely egy átlagos otthoni számítógépre is telepíthető, lehetővé teszi a villámgyors keresést lapozgatás nélkül. 

Csábi Szilvia szerint a kiadványt elsősorban diákoknak szánják, akiknek a dolgát az intelligens keresőprogram nagymértékben leegyszerűsíti. Nem fontos tudni, hogy j-vel, vagy ly-nal íródik egy szó: bármely változatot is gépelik be, a program megtalálja a megfelelő szót és lehet, hogy a nebuló végre megtanulja, hogyan is kell helyesen írni ezt vagy azt a szót.

Ugyanígy jár el a program olyan idegen szavak esetében, amelyekhez a magyar klaviatúrán hiányoznak a speciális betűk. Az intelligens keresőprogramnak "mindegy", hogy kis-, vagy nagybetűvel írja-e le a felhasználó a keresett szót, hosszú, vagy rövid magánhangzókat használ, s a szóközökre sem kell figyelni: a gép megtalálja a helyes változatot. A rendszer egyaránt lehetővé teszi a címszavas és a szöveges keresést, ahogy rá lehet keresni az előző, vagy a következő címszóra is.

A CD telepítésével egy regisztrációs kódhoz jut a felhasználó, amely révén féléves korlátlan hozzáférést kap a helyesiras.akkrt.hu weboldalhoz. Itt nemcsak azok a szavak találhatók, amelyek a szabályzat szójegyzékében szerepelnek: a honlap segítségével csaknem 200 ezer szó helyesírása ellenőrizhető. "Ez szinte beláthatatlan egy köznapi ember számára. Jókai Mór körülbelül 150 ezer szót használt az írásaiban" - emelte ki Csábi Szilvia. (A félév lejárta után lehetőség lesz a webes hozzáférés meghosszabítására, de ennek módját még nem dolgozták ki.)
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Méhes Károly Kezdő vak című kötetének bemutatójáról
Kerecsen Andrea Hiányzó kép című könyvének bemutatójáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 8. számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 7. számáról

Más művészeti ágakról

színház

Porogi Dorka A színház ideje. Színészettörténet című kötetének bemutatójáról
art&design

A Caffart Nemzetközi Művésztelep: medium című tárlata nyomán.
A természet (meg)érintése – Az álmok vágányán és A farkas bőre című filmek apropóján


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés