bezár
 

zene

2013. 01. 30.
Új idők, Új tudás, Új lendület
Zenei menedzserképző program indul februártól a Werk Akadémián
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
2013 februárjában a Werk Akadémia új képzésekkel indítja a tavaszi félévet. A korábban nagy sikerrel futó GasztroWerk és Kurátor szakok mellett először indul Színházi menedzser és Zenei menedzser képzés, valamint StreetPhoto Werkshop tanfolyam. A Werk Akadémia Nyílt napot tart 2013. január 24-én 20 órától a Királyi Pál utca 4-ben (V. kerület, Budapest).
A mai magyar művészeti piacon egyre értékesebbek azok a szakemberek, akik pontosan tájékozódnak egy adott konkrét művészeti területen, ismerik annak mozgását, kellő rálátásuk van szereplőire.

A 21. században a magyar kultúra és művészet felkészült menedzsereket igényel, akik érzékelik a friss trendeket, ismerik a közönséget és képesek inspiratív kapcsolatot teremteni alkotó és befogadó között.” – fejtette ki Vándor Ágnes, a Werk Akadémia felelős vezetője.

A zenei menedzser szak vizsgálja a tehetségkutató műsorok hatását, bemutatja a produkciókban résztvevők egymás közötti viszonyait, a feladatleosztás folyamatát, technikai és general rider-ek elemzésével átfogó betekintést nyújt egy zenei produkció kivitelezésének folyamatáról, bemutatja az arculatépítés folyamatát, a zenei marketinget, imidzs építést, áttekinti a zenei stílusirányzatokat a klasszikustól a rock-on át a manapság igen népszerű világ- és elektronikus zenékig.

Tervezett előadók és gyakorlóhelyek: Jamie Winchester, Tóth Vera, Bérczes Ádám – CLS, Marosi Z. Tamás (Pierrot), Lőkös Csaba - CLM Music, Gellért Tibor - Multimeida Sound & Light, Cser Bálint - Live Nation, Habók Tímea - Vona Lite, Muraközy Péter - Akvárium, Eszpresszó, Sziget Kft., Orbán Tibor - LOO Records, Ákos, Punnany Massif, Quimby, Aréna, MUPA

A színházi menedzsereket képző programban a történetiség, a műfajismeret, a szponzoráció, marketing, arculatépítés mellett a színházi világ olyan meghatározó szereplői oktatnak majd többek között, mint Tímár András, Orlai Tibor, Gálos Orsolya, Juhász Dóra, Frenák Pál, Dr. Legeza Dénes, Szabó György, Gáspár Máté. A hallgatók ott lesznek valamennyi meghatározó színház kulisszái mögött.

A már sikeresen futó kurátor szak célja a hallgatók bevezetése a műgyűjtés és műkereskedelem alapvető összefüggéseibe, a kortárs galériák működésének kulisszatitkaiba.

A képzés bemutatja a piac és a gyűjtő kapcsolatát, a műkereskedelem szervezeti és gazdasági rendszerét, a kereskedelem elemi technikáit, értékesítési formáit és marketing-kommunikációs stratégiáját. A képzés alapvető kommunikációs és prezentációs ismereteket, vállalkozási és szerzői jogi ismereteket ad. A szak erősen gyakorlatorientált, hallgatói bekapcsolódnak az általuk kiválasztott galériák munkájába.

A szak főbb oktatói: Révész Emese, Topor Tünde, Ledényi Attila, Balogh Péter, Sturcz János, Kovács Krisztina, Kollmann Áron.

A GasztroWerk a progresszív hazai és nemzetközi gasztronómiai törekvések élményműhelye, a gasztronómia mint kreatív kulturális és érzéki élmény iránt elkötelezett szakmai és civil szereplők klubja.

Elviszi hallgatóit magyar és osztrák Michelin csillagos éttermekbe, a magyar vidék progresszív éttermeibe, szállodáiba, borvidékeire. Bemutatja a legújabb konyhatechnológiákat, gasztronómiai irányzatokat, a szakma elismert bel-és külföldi képviselőit, fórumait és médiáját.

A szak főbb előadói: Segal Viktor séf, T. Nagy Tamás sajtszakértő, Mautner Zsófia gasztronómiai szakíró, Bíró Lajos étterem tulajdonos, Bart Dániel sörszakértő.

További információ: www.werkakademia.hu
 
nyomtat

Szerzők

-- Danczi Csaba László --


További írások a rovatból

Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
„Határtalan Design”/ Design Without Borders a FUGÁban

Más művészeti ágakról

irodalom

Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
Csáki László: Kék Pelikan
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés