bezár
 

irodalom

2013. 02. 22.
Az új Gödör Klubban folytatódik a Kávészünet Zenélő Versek klubestje
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az új Gödör Klubban folytatódik a Kávészünet zenekar Zenélő Versek című sorozata, amelynek első, keddi klubestjén vendégelőadóként fellép Hajdú Steve, Hajós András és Saiid, az Akkezdet Phiai zenekar frontembere.

prae.hu

A Kávészünet zenekar havi rendszerességgel rendez irodalmi-zenei klubesteket az új Gödör Klubban. Minden alkalommal vendégelőadókkal fűszerezik a koncertet a zenészek, így különleges performanszok születnek a meghívott költőkkel, szövegírókkal, zenészekkel és színészekkel közösen - részletezte az MTI-nek Kovács Krisztián, a zenekar menedzsere.
   
Az idei első klubkoncerten Saiid (Süveg Márk) a slam poetry és rap műfajt olvasztja össze a klasszikus költészettel, valamint a vonós formációval újrahangszerelve saját zeneszámát is előadja. Hajós András két közös produkcióval lép színpadra a zenekarral, míg Hajdú Steve színművész a hagyományos versmondás mellett egy interaktív, játékos meglepetéssel készül a közönségnek.
   
A következő, március 26-i előadáson Varró Dániellel, Gesztesi Károllyal és Dorogi Péterrel, az Intim Torna Illegál zenekar frontemberével is találkozhat a közönség.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Georg Leß Az éhségputtók éjszakája című kötetének bemutatójáról
A József Attila Emlékhely rendhagyó tárlatvezetéséről
Olvasószeminárium Péczely Dórával a Másik Műhelyben
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 7. számáról

Más művészeti ágakról

A Szerelem, Ó! az Art Színtérben és a Csengetett, Mylord? az Orlai Produkciós Irodánál
Szokatlan műfaji filmek a 76. Berlinalén


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés