bezár
 

színház

2013. 06. 11.
Telt ház a POSZT-programokon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nem csökken az érdeklődés a 13. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) rendezvényei iránt, a június 6. és 15. között zajló fesztivál szinte minden programja telt ház előtt zajlik.

Szkéné színház

Kőhalmi Andrea, a POSZT ügyvezetője az MTI-nek kedden azt mondta, hogy a versenydarabok és a kiemelt off-programok mellett olyan kisebb rendezvények iránt is nagy igény mutatkozik, mint a mese- és bábelőadások.
"Volt példa arra, hogy a látogatók magas száma miatt az egyik bábszínházi előadást a Jókai tér helyett a Széchenyi téren tartották meg" - tette hozzá. Az ügyvezető kiemelte, hogy a változékony időjárás ellenére eddig egyetlen eseményt sem kellett törölni.
   
A tizenkét versenyelőadásból hetet megtartottak, és bár még öt hátravan, a szervezők már a szombat esti díjkiosztó gálára készülnek. Azon a Talamba Ütőegyüttes, Oláh Gergő és a Kaposvári Egyetem színművész hallgatói lépnek fel.
   
Az idei POSZT díjaiért hat vidéki, négy fővárosi és két külhoni előadás verseng. A szakmai zsűrit Dobák Lívia dramaturg, Füzér Anni tervező, Gyöngyössy Katalin színművész, Jászay Tamás kritikus, Nagy Viktor rendező, Zalán Tibor drámaíró és Pawel Szkotak, a poznani színház művésze, rendezője alkotja.
   
A látogatókat a versenydarabokon kívül 29 helyszínen 148 úgynevezett off-programra várják. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a tíznapos találkozó mintegy 50 ezer látogatót vonz, és nemcsak a rendezvényhelyszínek, hanem a pécsi szállodák és éttermek is megtelnek vendégekkel.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Szabó Magda: Az a szép, fényes nap történelmi drámája a Csokonai Nemzeti Színházban
Madame Tartuffe a Pesti Színházban
színház

Beszámoló az V. Csokonai színházpedagógiai és színházi nevelési konferenciáról
színház

Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében

Más művészeti ágakról

Az Amerika alulnézetből és a Szilánkok a 22. Verzió Filmfesztiválon
A Weeskinders Publishing bemutatkozásáról
A Nagy Emma Quintet legfrissebb lemezéről
A megújult Életünk folyóirat 2025 őszi lapszámáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés