bezár
 

zene

2013. 06. 11.
Új Magyar Zenei Fórum 2013 zeneszerzőverseny
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Budapest Music Center (BMC) és a Művészetek Palotája a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala támogatásával zeneszerzőversenyt hirdet. A versenyre ismét kamara és nagyzenekar kategóriában lehet pályázni elektronikus úton.

prae.hu

"Sikerült olyan körülményeket teremtenünk, hogy változatlan feltételek mellett kiírhassuk a harmadik Új Magyar Zenei Fórum zeneszerzőversenyt. A pályaművek benyújtási határideje augusztus 21." - közölte Gőz László, a BMC vezetője kedden az MTI-vel.
   
A verseny szervezői ebben az évben születésének 90. évfordulója alkalmából Ligeti György emléke előtt tisztelegnek. A zeneszerzőktől olyan pályaműveket várnak, amelyek témáját Ligeti György művészete vagy személyisége ihlette.
   
A verseny létrehozóinak és a díjak felajánlóinak elsődleges célja, hogy ösztönözzék és támogassák új magyar zenedarabok megalkotását. Kívánatos emellett, hogy tartós együttműködés jöjjön létre a fiatal szerzők, illetve a kamaraegyüttesek és nagyzenekarok között.
   
A kamaradarabok szeptember 25-én a Budapest Music Centerben, a nagyzenekari művek másnap a Művészetek Palotájában csendülnek fel. Mindkét kategória eredményhirdetése és az ünnepélyes díjkiosztó az utolsó versenydarab elhangzását követően a Művészetek Palotájában lesz.
Az elődöntő zsűritagja a kamaraegyüttes kategóriában Gémesi Géza zeneszerző, Pilz János hegedűművész és Serei Zsolt zeneszerző, a nagyzenekari kategóriában Kovács László karmester, Tihanyi László, a Miskolci Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője, valamint Vidovszky László zeneszerző.
 
A döntő zsűrijében Eötvös Péter és Jeney Zoltán zeneszerző, Batta András, a Liszt Ferenc Zeneakadémia rektora, Sári József zeneszerző, valamint Vajda Gergely karmester kapott helyet.
   
A felhívás teljes szövege megtalálható a Budapest Music Center honlapján: www.bmc.hu.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Ellentétek párbeszéde – Schönberg és Boulez a Zene Házában
Balogh Ádám lemezéről

Más művészeti ágakról

A Knoll Galéria Ég és Föld fényei - Festészet 1990 körül egy magángyűjteményben című kiállításáról
Johann Dionnet: Az avignoni szerelmesek
art&design

Missing The Point - Endrődi Aladár fotói Ukrajnából
A TRIP és a Lóci játszik zenekar a MOMkultban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés