bezár
 

art&design

2013. 07. 07.
Több mint húsz végvári hagyományőrző csapat a X. Gyulaffy Napokon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Több mint húsz végvári hagyományőrző csapattal rendezik meg az ország egyik legnagyobb végvári seregszemléjét és harci bemutatóját a jubileumi, X. Gyulaffy Napokon Csobánc várában a jövő hét végén.

prae.hu

A Gyulaffy László Hagyományőrző Lovasbandérium és a Csobánc Váráért Közhasznú alapítvány célja a történelmileg hiteles, a hajdani kultúrát a hagyományoknak megfelelően visszaadó és értékőrző turisztikai program megrendezése - mondta az MTI-nek Németh Gyula várkapitány. A bevételt a csobánci vár romjainak megóvására fordítják.

A július 12. és 14. között megrendezendő középkori forgatag keretében életre kel az 1500-as évek török kori Magyarországának élete, hangulata.

Az érdeklődők ízelítőt kapnak a kihalófélben lévő mesterségekből, a néphagyományok, népszokások felidézésén keresztül megismerhetik a kor hagyományait, az őshonos magyar haszonállatvásárok hangulatát és kóstolót kaphatnak a török és magyar konyha ínyencségeiből.

A gyermekeket egész napos játszóház, várfoglaló, mesemondó, bábszínház és más színes programok várják.

Díszes lovasbandériumok felvonulása és bemutatója idézi fel a kor harci szellemét. Az autentikus népzenei és népművészeti műsorokon megelevenedik a magyarság gazdag kultúrája, az egész estét betöltő táncházban pedig vendégek megtanulhatják a magyar tájegységek táncait - mondta a várkapitány.

A Csobánc várához fellátogatók ismertetést kapnak a vár és környékének történetéről, hősies védőik legendájáról, a várhoz vezető úton pedig ízelítőt adnak a történelmi borvidék boraiból és szőlőművelési kultúrájából.

A 10. Gyulaffy Napok Csobáncért az ország egyik legnagyobb végvári seregszemléje, amelyen részt vesz az I. András Király Lovagrend, a Bajvívó Magyarok Veresegyházi Szablyavívó Egylet, a Bakonyi Poroszkálók, a Batthyány Bandérium, a Bornemisza János Hagyományőrség, az Egri Vitézlő Oskola, az Esseg Várának Történelmi Hagyományőrző Lovas Egyesület, a Gölbasi Vitézei Egyesület, a Gyulaffy László Hagyományőrző Bandérium, az Iloncsuk Szabadcsapat, a Keszi Lövők, a Kőszegi Darabontok, a Mezőföld Hajdúi, a Nádasdy Ferenc Bandérium a, Nyargaló Lovas Hagyományőrző Egyesület, a Salföldi Kopjások, a Siklósi Sárkányos Lovagrend, a Szent László Völgyi Hagyományőrség, a Váli Hunok, a Várőrség Alapítvány és a Végeknek Tüköri.

A várban magyar, perzsa és török táborokat is meg lehet tekinteni, míg a gyulakeszi iskolában fotókiállítások és kerámiatárlat nyílik.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az A.P. Art Galéria Echoes című tárlatáról
art&design

Megnyitóbeszéd Nagy Dániel kamarakiállításán
art&design

Gwizdala Dáriusz: Epres Smoothie

Más művészeti ágakról

színház

A Katona József Színház DoKlub projektjének Lepjetek meg! című előadásáról
Kiről kaphatta a nevét Misi Mókus?
A Mary Page Marlowe című előadás a londoni Old Vic-ben
Taylor Swift új albuma fényes, de mélység nélküli popparádé


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés