bezár
 

zene

2013. 07. 23.
Elhunyt Zempléni Kornél zongoraművész
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elhunyt 91 éves korában Zempléni Kornél zongoraművész, a Nemzeti Zenede és a Zeneakadémia egykori tanára - tudatta honlapján kedden a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem.

prae.hu

A közlés szerint Zempléni Kornélt hétfőn érte a halál.
   
Zempléni Kornél 1922. szeptember 4-én született Debrecenben. Édesanyja hegedűtanár volt, de a tágabb családban is akadtak muzsikusok. A debreceni zeneiskolában az egykori Senn Irén-tanítvány Galánffy Lajosnál kezdte meg zongoratanulmányait, később Szabó Emilhez került, aki zeneelméletre, zeneszerzésre oktatta. A híres debreceni tanár növendéke volt például Vásáry Tamás is. 
   
Zempléni Kornélt 1940-ben vették fel a Zeneakadémiára, ahol Böszörményi-Nagy Béla tanítványa lett. Zeneszerzés stúdiumokat Siklós Albertnél, majd annak korai halála után Kókai Rezsőnél végzett. Az 1943-as Liszt-versenyen második helyezést ért el. 1943-őszén Dohnányi Ernő felvette mesteriskolájába, de ez mindössze a német megszállás napjáig, 1944. március 19-ig tartott. 
   
1947 első napjától folytatott tanári tevékenységet, először a Nemzeti Zenedében, majd a Bartók szakiskolában. A háború utáni időszak két fontos zenei versenyén, az 1948-as Bartók-versenyen, valamint az 1949-es VIT versenyen kiemelkedő sikerrel szerepelt - olvasható a Zeneakadémia honlapján. 
   
1955-ben egy magyar zenei küldöttség tagjaként Kínában turnézott, majd a hatvanas évek elejétől több nyugat-európai országban is megfordult többek között Ferencsik Jánossal, Lehel Györggyel.
   
Zempléni Kornél 1964-ben lett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára, 1982-ben és 1983-ban a zongora tanszék vezetője volt. 1984-től 1986-ig Japánban tanított az Osaka University of Arts vendégprofesszoraként, majd hazatért Budapestre, a Zeneakadémiára.
   
A salzburgi Mozarteum tanára, Rohmann Imre e szavakkal köszöntötte 85. születésnapja alkalmából: „Tőled tanultuk, hogy az előadóművész feladata mindenekelőtt a szerző iránti alázat. Mi a zeneszerző médiuma vagyunk, soha nem kerülhetünk a mű elé". 
   
A Zeneakadémia köztiszteletben álló professor emeritusaként 2008-ban Weiner Leó Emlékdíjjal tüntette ki Zempléni Kornélt Batta András rektor.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


Más művészeti ágakról

Történeti gyökerek, előzmények és érdekességek
Bakos Gyöngyi Nixon nem tud lépcsőzni című kötetéről
Bemutatták Ungár Péter Ismétlődő eltévedés című kötetét, Prae Kiadó, 2025
irodalom

Sajtótájékoztató az Esterházy alkotóház alakulásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés