bezár
 

zene

2013. 09. 18.
Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok huszadszor
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A vajdasági magyarság egyik legjelentősebb kulturális rendezvénysorozata kezdődik vasárnap: a Vajdasági Magyar Ünnepi Játékokat huszadik alkalommal rendezik meg.

prae.hu

A 2013/2014-es program ünnepi műsorral nyílik, ennek részeként ökumenikus istentiszteletet tartanak az észak-vajdasági Palicson. Köszöntőt mond Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Pásztor István, a vajdasági képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, valamint Dudás Károly, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség (VMMSZ) elnöke - közölték a szervezők az MTI-vel.

A műsorban fellép többek között Csizmadia Anna, a Fölszállott a páva című népzenei tehetségkutató győztese, valamint a Juhász zenekar és a Fokos zenekar.

Dudás Károly, a VMMSZ elnöke korábban az újvidéki Magyar Szó napilapnak elmondta, hogy októberben kórustalálkozót szerveznek Adán, januárban pedig a magyar kultúra napjának vajdasági központi ünnepségét tartják Zentán. Tavasszal ismét megrendezik az amatőr színjátszók találkozóját, nyáron pedig a nagyszabású délvidéki népzenei és néptáncrendezvényt, a Durindót és a Gyöngyösbokrétát.

Az ünnepi játékok első seregszemléjét 1952-ben tartották, majd hosszú kihagyás után 1992-ben élesztették újra a hagyományt. A rendezvény lehetővé teszi a kulturális és művészeti műfajok bemutatkozását a Vajdaságban. Megjelenik a zene, a tánc, a folklór, az irodalom, a színjátszás, a film és a képzőművészet is.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Richard Wagner Lohengrinje új köntösben a 150. Müncheni Operafesztiválon
Inspirációkról, hatásokról, feszültségekről és feloldásokról Nagy Ákos Lineaments II. című lemeze kapcsán
Schlanger Tamás és a Sonus Cordis Kvartett a FUGA-ban

Más művészeti ágakról

Richard Wagner Lohengrinje új köntösben a 150. Müncheni Operafesztiválon
art&design

Missing The Point - Endrődi Aladár fotói Ukrajnából
A TRIP és a Lóci játszik zenekar a MOMkultban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés