L. Simon László, az NKA alelnöke kihangsúlyozta, hogy a zeneiparban sokféle irány van, ezek közül néhányba az állam többet invesztál - példaként említette a szimfonikus zenekarokat, a Zeneakadémiát, a BMC-t és a Müpát -, de vannak olyan területek is, ahol a támogatások nem ilyen szembeszökőek. Úgy tűnhet például, hogy a kortárs könnyűzenét nem szívesen pénzeli az állam, de L. Simon szerint itt közvetett támogatásról van szó: az NKA rendezvényeket és fesztiválokat szponzorál, amik később honorálják a fellépéseket. Az alelnök megemlítette a pályázatok, ösztöndíjak formájában elnyerhető támogatásokat is, amire a zenészek is jogosultak. A nem direkt állami támogatások közül kiemelte még a 40%-os rádiós zenei kvóta bevezetését is, aminek köszönhetően több jogdíj marad az országban, ez pedig a hazai zenészeknek előnyös.

Gerendai Károly, a Sziget Kft. igazgatója úgy látja, hogy ha közpénz vándorol a zeneiparba, akkor azt nem feltétlenül csak a zenészek között kell elosztani, hiszen magának az iparágnak a fejlesztése is nagyon fontos feladat, mert mégiscsak ez teszi lehetővé azt, hogy a művészek később meg tudjanak élni. Az igazgató úgy látja, hogy a közpénzek elosztásánál mostoha szerep jut a könnyűzenének, szerinte azonban inkább az a fő probléma, hogy a támogatások nem jó helyre folynak be: tehetséggondozásra például keveset költ az állam, pedig fontos lenne.

Újfalusi Gábor, a Magyar Művelődési Intézet igazgatója L. Simon László gondolatmenetére kapcsolódott, amikor a támogatási lehetőségekről beszélt: szerinte a segítségnyújtás nemcsak forintalapú lehet, a fellépési lehetőségek biztosításának is nagy szerepe van. Úgy látja, hogy nagyon fontos a zenei oktatás fejlesztése is, hiszen a zenének társadalmi célja is van hiszen L. Simon szavaival élve: “még mindig jobb egy pinceklubban rockzenét művelni, mint csellengeni". Újfalusi szerint ennek azért van fontos szerepe, mert zene fokozza bennünk az együttműködésre való hajlamot, a kreatív gondolkodást és a problémamegoldó képességet, tehát fejleszti a tehetséget és jobb emberré formál. Az NKA alelnöke egyébként elismerte, hogy az Alap eddig kevés szerepet vállalt abban, hogy a fiatalok bekerüljenek a szakmai közösségekbe, a tehetséggondozás nagyobb figyelmet igényelne, azonban ez igen problémás terület, hiszen ilyenkor az államnak rizikót vállal, mivel olyan személyeket is támogat, akik nem biztos, hogy a pályán maradnak. Gerendai szerint egyébként a tehetséggondozás előtt az infrastrukturális fejlesztésre kellene kocentrálni, hogy legyenek olyan helyek, ahol a fiatalok rendszeresen felléphetnek és így elindulhassanak a pályán. Kiemelte azt is, hogy a fejlesztésnek nem csak egy területet kellene lefednie, hanem mindent át kellene fognia (oktatás, infrastruktúra stb.).

Gerendai a magyar piac sajátosságaira is felhívta a figyelmet: egy kis piacról van szó, ami nem biztos, hogy tud olyanokba invesztálni, mint a zene. Ilyenkor persze el kell dönteni, hogy szükséges-e az adott ágazat fejlesztése államilag. L. Simon ehhez még hozzátette, hogy a nyelvi piac is kicsi, tehát a zenénket nehéz kivinni külföldre, de éppen ezért fontos, hogy az állam szerepet vállaljon hazai zeneipar támogatásában.

Ezen a ponton kerül szóba a jogdíj kérdése, ami meglehetősen aktuális probléma, hiszen az országgyűlés október 7-én fog szavazni arról, hogy a magánmásolási jogdíjak 25 százalékát átirányításák-e a közös jogkezelőktől az NKA-hoz. (A művészeket a magánmásolásokért megillető jövedelmeket jelenleg a szerzők, előadók, kiadók egyesületei gyűjtik be, és osztják fel a jogosultak között.) L. Simon úgy véli, hogy az így befolyt pénzösszeget mindenképpen a könnyűzenei ipar fejlesztésére kell fordítani. Az NKA alelnöke szerint ezzel a rendelkezéssel legitimmé válthat a pénzek elosztása. Gerendai ennek az intézkedésnek a másik oldalát említette: a zenészek most aggódnak azért, hogy az így befolyt összeg arányosan jut-e majd vissza hozzájuk. L. Simon szerint mindenképpen arányosan fog visszajutni a kulturába a pénz, arról majd az új Zenei Kollégium gondoskodik, aminek tagjai a szakmai szervezetek delegált képviselői lesznek.

Szó esett még a kulturális utalványokról, illetve a TAO-ról is, mint a zeneipar támogatásának lehetséges módjairól. A társasági adó L. Simon szerint több szempontból is előnyös, hiszen biztos, hogy az így befolyt pénz bizonyosan a kultúrába kerül és felhasználásakor nem az állam szempontjai érvényesülnek, azonban a TAO nagymértékben gyengíti a magánmecénatúrát. A kulturális utalvánnyal pedig az a probléma, hogy csak kis mértékben választják, mivel nincs benne a köztudatban.

Kultúratámogatási példák, és elképzelések Magyarországon., kerekasztal-beszélgetés a Hangfoglalás keretében, 2013. 10. 04. SYMA Csarnok