bezár
 

art&design

2013. 12. 08.
Szentendrei kortárs képzőművészek alkotásai a barokk vendégházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Csaknem 40 szentendrei képzőművész több mint 200 eredeti műalkotását mutatják be jövő péntektől vasárnapig az önkormányzat barokk vendégházában az adventi lakástárlat és vásáron.

prae.hu

Advent harmadik hétvégéjén ismét kimozdítják az alkotókat műtermeikből, a műtárgyakat a megszokott galériákból, az élményre nyitott közönséget pedig otthonaikból. A Fő téren lévő városi vendégházban 37 szentendrei klasszikus, kortárs és fiatal, pályakezdő alkotó műveiből állítanak ki több mint kétszázat - mondta el Balogh Zsuzsa, a Szentendrei Lakástárlat Alapítvány kuratóriumi tagja az MTI-nek.

Az adventi lakástárlat és vásáron többek között Anna Margit, Bálint Endre, Korniss Dezső, Aknay János, Deim Pál, Csíkszentmihályi Róbert, efZámbó István, feLugossy László, Ország Lili, Vincze Ottó, Tzortzoglou Jorgosz képzőművészek eredeti alkotásaival rendezik be három napra a patinás, közelmúltban felújított barokk Dimsics kereskedőház szobáit és átriumos udvarát.

A kezdeményezéssel nemcsak Szentendrének a magyar képzőművészet térképén elfoglalt különleges helyére szeretnénk felhívni a figyelmet, hanem a műalkotások időtállóságára is, és lehetőséget teremteni a műértő, művészetkedvelő közönségnek valódi értéket képviselő, egyedi és személyes tárgyak megvásárlására.

Az alapítvány munkatársa kiemelte: december 14-én, szombaton délután építészek, képzőművészek, művészettörténészek, így például B. Szabó Vera, Vincze Ottó, P. Szabó Ernő tartanak szubjektív tárlatvezetést az általuk kiválasztott műtárgyakról. A szubjektív tárlatvezetésbe a látogatók is bekapcsolódhatnak, elmondhatják gondolataikat egy-egy alkotásról. "A helyszínen elhelyezett üveggömbbe összegyűjtjük az alkotások által inspirált érzések, impulzusok megfogalmazásait, s a Lakástárlat honlapján közkinccsé tesszük" - fűzte hozzá Balogh Zsuzsa.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Trafik címmel nyílt kiállítás Lobot Balázs műveiből a Printa edition galériában
art&design

Mihai Barabancea: Cyborg Dolphin Tears kiállítás és könyvbemutató
art&design

A Köddé vált jégtenger – Kortárs reflexiók Caspar David Friedrich művészetére című kiállításról
art&design

az avantgárd lövészárkában

Más művészeti ágakról

Beszámoló a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról
gyerek

Gyerekirodalmi műsor Veiszer Alindával a radiocafén
irodalom

Bemutatták Závada Péter Éngép című verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés