art&design
2014. 01. 09.
Schéner Mihály virágcsendéletei
Schéner Mihály Kossuth-díjas festőművész ritkán látható virágcsendéletei is szerepelnek azon a kiállításon, amely a művész családjának hagyatékából mutat be válogatást péntektől a Vízivárosi Galériában Budapesten.
A sokoldalú művész változatos életművének utolsó évtizedéből 45 művet vonultat fel az emlékkiállítás, amelyen bemutatják a család részére készült, a közönség előtt kevésbé ismert és ritkán látható olajfestményeket is - mondta el Olescher Tamás galériavezető az MTI-nek.
Bemutatják Schéner Mihálynak (1923-2009) a gercsei és a sándorfalvi templomokról készült pannóit, valamint fajátékokat, faplasztikákat és egy nagyméretű szőttest is. A népmesei ihletésű mézeskalács-figurák mellett Gubó Kata és Rózsa Sándor alakja tűnik fel a kiállításon papírmasé maszkok és egy betyárokat ábrázoló filctollrajz kíséretében. Látható lesz még a békéscsabai Meseházból egy színes fali plasztika. Schéner Mihály 1988-ban hozta létre két parasztbarokk műemlék-épületben a Meseház játékmúzeumot, ahol az általa tervezett játékokkal játszhatnak a látogatók - tette hozzá a galériavezető.
Olescher Tamás beszélt arról is, hogy a művészt halála előtt, 2009-ben választották a II. kerület díszpolgárává. "A kerület galériájaként arra törekszünk, hogy az itt élő vagy a negyedben egykoron alkotó művészek nagyobb életművét is bemutassuk az érdeklődőknek" - hangsúlyozta a galériavezető.
Schéner Mihály festő, grafikus, szobrász, keramikus és bábtervező a képző- és iparművészet több ágában is alkotott.
1947-ben diplomázott a magyar képzőművészeti főiskolán, mesterei Rudnay Gyula és Elekffy Jenő voltak. 1995-ben munkásságát Kossuth-díjjal ismerték el. Alkotásai 1960-tól több csoportos és egyéni kiállításon szerepeltek Magyarország mellett Párizsban, Bécsben, Berlinben és Varsóban is.

További írások a rovatból
Benkő Barnabás, Enyedi Zsolt, Hamerli Judit képzőművészek közös kiállításáról
Megnyitószöveg blanche the vidiot és Palik Eszter "Norma" című kiállításához
Farkas Tiffany megnyitóbeszéde Ernszt András és Körei Sándor 'Longing for Gaia' című kiállításán