bezár
 

irodalom

2014. 02. 01.
Ugron Zsolna Erdélyi menyegző című regényét mutatták be Kolozsváron
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ugron Zsolna Erdélyi menyegző című történelmi regényét mutatták be Kolozsváron a Bulgakov irodalmi kávézóban szombaton; az est vendégeként Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége méltatta a szerzőt.

prae.hu

A Libri könyvkiadó által karácsony előtt megjelentetett regény Báthory Gábor erdélyi fejedelem húgának, Báthory Annának a történetét mutatja be, és a szerző elmondása szerint egy erdélyi történelmi asszonyokról szóló trilógia első kötete.

Ugron Zsolna elmondta, az erdélyi asszonysorsok ragadták meg, és mivel a történelmi forrásokból keveset lehetett megtudni Báthory Annáról, hát az írói fantáziának is jutott szerep a művében. A kor szellemét, annak nyelvezetét azonban levéltári forrásokból ismerte meg. A szerző elmondta, annyira beleszeretett a kor nyelvébe, hogy vissza kellett fognia magát, nehogy a mai olvasó számára élvezhetetlen legyen a szöveg.  

Lévai Anikó megállapítása szerint a szerző tudományos alapossággal beszél a kor társadalmi, gazdasági viszonyairól. Többek között arról, hogy milyen kevés volt az átjárhatóság a 17. századi Erdélyben a társadalmi rétegek között. Lévai Anikó rámutatott, az asszonyokra akkor is, most is fontos szerep hárult.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az irodalom belügye? beszélgetéssorozat hatodik estjéről
Lapszemle az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 9. számáról
Kerecsen Andrea Hiányzó kép című könyvének bemutatójáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 6. számáról

Más művészeti ágakról

színház

Interjú a Csokonai KözTér Értünk című előadásáról
színház

Bergman Hűtlenek című drámája a Radnóti Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés