bezár
 

irodalom

2014. 04. 03.
Közös könyvsorozatot indít az Apokrif és a Fiatal Írók Szövetsége
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az idén hetedik évfolyamába lépő irodalmi folyóirat, valamint a Fiatal Írók Szövetsége Apokrif Könyvek címmel közös könyvsorozatot indít.

prae.hu

A sorozatban olyan, a folyóirat hasábjain rendszeresen publikáló szerzők művei jelenhetnek meg, akik kézirata egy, a két fél által közösen kiírt pályázat keretében pozitív döntésben részesül.

A pályamunkák benyújtására 2014. május 1-től június 30-ig van mód. A pályázatnak minden esetben tartalmaznia kell a beküldött kéziraton felül a szerző szakmai önéletrajzát is.

A kiírók az apokrif.konyvek.palyazat@gmail.com címre várják a pályamunkákat.

A végeredményről augusztus vége, szeptemben elejefelé kapnak értesítést a pályázók. Hivatalos eredményhirdetés ősszel várható.

A részletes pályázati kiírás megtekinthető az alábbi linken:
http://apokrifonline.wordpress.com/2014/04/03/konyvsorozatot-indit-az-apokrif-es-a-fisz-bejelentes-es-felhivas/

Az Apokrif irodalmi folyóiratot 2007-ben alapították az ELTE Bölcsészkarának hallgatói. A folyóirat negyedévente jelentkezik friss számmal, indulása óta pedig közel száz irodalmi-kulturális program szervezésében vett részt. Hasábjain a mindenkori legfiatalabb, felfedezésre váró írógenerációk tagjai, és már befutott, ismert szerzők egyaránt helyet kapnak. 
nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Újságírás workshopot és lapbemutatót tartott a Prae a Debreceni Egyetemen
Oravecz Imre Alkonynapló 2. című kötetének bemutatójáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 7. számáról

Más művészeti ágakról

A természet (meg)érintése – Az álmok vágányán és A farkas bőre című filmek apropóján
színház

Interjú a Csokonai KözTér Értünk című előadásáról
színház

Bergman Hűtlenek című drámája a Radnóti Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés