bezár
 

építészet

2014. 05. 26.
Bort, búzát, békességet Milánó!
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Így köszöntik a 2015-ös milánói világkiállítás magyar paviolonjának tervezői a világot a pályázati koncepciójukban, amit idén év elején második helyezéssel díjaztak a pályázati folyamat végén.
Az első díjas, közönségszavazáson kiválasztott Malom című terv (Getto Tamás, Dr. Hutter Ákos) helyett Szőcs Géza kormánybiztos és az általa vezetett szervezet a második díjas Alakor című tervet részesítette előnyben és bízta meg a tervezőit, Sárkány Sándort és Ertsey Attilát a pavilon terveinek az elkészítésével.



"Megvalósíthatósági szempontok alapján egyértelműen az Alakor jeligéjű pavilonötlet volt a legesélyesebb, melyben a környezeti és környezetvédelmi értékek és üzenetek hangsúlyosabban és komplexen jelentek meg; ez az Expo szellemiségének is fontos alapeleme. Így a megvalósuló pavilon ennek továbbfejlesztésével készül"
- áll az MTI kérdésére küldött válaszban.





A magyar pavilon 1910 négyzetméteres területen épül fel, az építmény beépített alapterülete mintegy 3000 négyzetméter lesz.

Részlet a tervezési koncepcióból: "A tervet meghatározó elemek, szimbólumok, művészi megformálása a magyar kulturális örökségből ered. Az örökség, amely kiállta az évszázadok próbáját ma is aktuális üzenetek közlését teszi lehetővé, átélhetővé. Az életfa, sámándob, búza, a víz, a kert, a táj mind ezt megjeleníti hangsúlyosan. Mindez formát ölt az épület és a kert formájában, művészi effektusaiban, programkínálatában. A sámándobra rajzolt életfa-motívumban víz áramlik, éjjel fény árad belőle. A kiállítás utal eredetmondánkra, totemállatunkra, a Turulra, és a történet elindul Álmossal, majd Szent Istvánon át Mátyás reneszánsz kertjéig, Széchenyit és 1956-ot érintve az olasz látogatókban közös történelmi emlékeket ébresztve jutunk el a máig."
 

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

építészet

Huszadik Média Építészeti Díja finálé
építészet

Hiány és emlékezet című Breuer Marcell emlékkiállítás Pécsett
építészet

Az építészet mint idea és realitás a 80-as évek Magyarországán
építészet

Interjú Monika Karczmarczykkal

Más művészeti ágakról

Történeti gyökerek, előzmények és érdekességek
Bemutatták Ungár Péter Ismétlődő eltévedés című kötetét, Prae Kiadó, 2025
Jegyzetek Schillinger Gyöngyvér Rohadjon meg az összes című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés