bezár
 

irodalom

2008. 12. 09.
Angelus irodalmi díjjal tüntették ki Esterházy Pétert Lengyelországban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Esterházy Péter nyerte el idén az Angelus közép-európai irodalmi díjat, amelyet Wroclaw város és a Dziennik című lengyel országos napilap alapított.

prae.hu

A Kossuth-díjas író a Harmonia Caelestis című regényéért kapta az elismerést és a vele járó 150 ezer zlotys (bő tízmillió forintos) pénzdíjat.

A lengyel fordítást Teresa Worowska készítette. A kötet a Czytelnik kiadó gondozásában jelent meg tavaly Lengyelországban.

A díjra nevezett 40 könyvből hét került be a döntőbe, köztük egy másik magyar író, Krasznahorkai László műve is, Az ellenállás melankóliája.

Esterházy többek között olyan neves írókat utasított maga mögé, mint a német Günter Grass, akinek Hagymahántás közben című, 2006-ban megjelent munkája volt versenyben.

Az Angelus Silesius XVII. századi wroclawi költőről, teológusról elnevezett díjat idén ítélték oda harmadik alkalommal. Először egy ukrán, tavaly egy osztrák író nyerte el.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Élet és irodalom LXIX. évfolyamának 43. számáról
Az Élet és irodalom LXIX. évfolyamának 42. számáról
Az Élet és irodalom LXIX. évfolyamának 41. számáról
Keresztesi József Szabadság mozi című kötetéről

Más művészeti ágakról

Műfordítói kerekasztal-beszélgetés a Könyvfesztiválon
Kiss A. Kriszta A fiú, aki mindent el akart mesélni című kötetéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés