bezár
 

színház

2014. 08. 09.
Szabadtéri színház, Fesztiválkatlan nyílik Tokajban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Természetes környezetben, az egykori Patkóbányában, a Bodrog parton, a folyó kanyarulatában épült fel Tokaj legújabb látványossága, a Fesztiválkatlan; a csaknem kétmilliárd forintba kerülő beruházást szombat este adják át, Európa egyik legmodernebb szabadtéri teátrumát a Békés megyei Jókai Színház társulatának István a király című darabjával avatják fel.

A valamikori kőbányában, Bodonyi Csaba építész tervei alapján megépült Fesztiválkatlan két és fél ezer nézőt fogadhat be, a szombat esti színháznyitó premieren telt ház lesz - mondta Dévald István, a hegyaljai város legújabb kulturális intézményét működtető tokaji Paulay Ede Színház igazgatója.

A beruházáshoz az önkormányzat uniós pályázaton mintegy 1,7 milliárd forintot nyert.

Dévald István emlékeztetett arra, hogy Magyarországon az 1990-es évek elején világkiállítást terveztek, s Bodonyi Csaba már akkor úgy gondolta, hogy az elhagyott Patkóbányában színházat kellene építeni.

A helyszín fantasztikus atmoszférával rendelkezik, "öt év alatt valósult meg ez a csoda, ahol Bodonyi Csaba jóvoltából a nyers beton felületek és a sziklafal színe, ritmusa harmonizál egymással" - tette hozzá. Megjegyezte: bár a szabadtéri színház évszakhoz kötött, telente a nézőtér alatti teret használják majd ki, amely változatos és párhuzamos kulturális rendezvényeknek is otthont adhat.

Bencsik Mátyás, a Paulay Ede Színház műszaki vezetője szerint a Patkóbányában Európa egyik legmodernebb játszóhelye épült fel, amely fény- és hangtechnikában vetekszik a legnagyobb fesztiválokkal is.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Bergman Hűtlenek című drámája a Radnóti Színházban
színház

A Műút folyóirat Túlhevített virágcsokor című digitális mellékletéről
színház

Interjú a Csokonai KözTér Második felnőttkor című projektjéről
Parasztopera a Radnóti Miklós Színházban

Más művészeti ágakról

art&design

Az EX SITU kiállításról
Újságírás workshopot és lapbemutatót tartott a Prae a Debreceni Egyetemen
Lapszemle az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 9. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés