bezár
 

zene

2014. 08. 14.
Sziget: eddig 33 embert fogtak el
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Eddig 33 embert fogtak el a Sziget fesztivál helyszínén, nagyrészt kábítószerrel való visszaélés miatt - mondta Bucsek Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya csütörtökön a Hajógyári-szigeten tartott sajtótájékoztatóján.

A rendőr dandártábornok közölte: az elfogottak között van egy drogkereskedő, egy körözött ember, továbbá sikerült előállítaniuk sátortolvajokat is.
    

prae.hu

Az előző év adataival összehasonlítva az elfogások száma jelentősen emelkedett, hiszen héttel több, kábítószerrel vagy lopással összefüggő eset volt eddig a Szigeten - tette hozzá.
    

A rendőrség célja a főkapitány közlése szerint, hogy a fesztiválra érkezők felhőtlenül szórakozhassanak, és úgy érjenek haza, hogy nem jutottak kábítószerhez. Ebben nagy szerepe van a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak (BRFK), amely egy önálló sátorral van jelen a fesztiválon a kijelölt rendőrőrsön kívül - mondta.
    

A sajtótájékoztatón jelen volt Theresa Bubbear brit nagykövethelyettes, aki arról beszélt, hogy már hét éve dolgoznak együtt a brit és a magyar rendőrök a Szigeten. A tapasztalatcserén kívül ez azért is fontos, mert több száz brit érkezett az idén a fesztiválra - fűzte hozzá.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kurtág 100 - Születésnapi koncert Víkingur Ólafssonnal
Pablo Luna Benamor című zarzuelájának bécsi előadásáról

Más művészeti ágakról

színház

Porogi Dorka A színház ideje. Színészettörténet című kötetének bemutatójáról
art&design

A Caffart Nemzetközi Művésztelep: medium című tárlata nyomán.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés