bezár
 

színház

2014. 09. 19.
Görgey darabja a Pesti Színházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Görgey Gábor Görgey című drámáját mutatják be felolvasószínházi előadásban a Pesti Színházban vasárnap, a magyar dráma napján.

A színház közleménye szerint a különleges történelmi játék főalakja az idős Görgey Artúr, a meghurcolt és rehabilitált, hol árulónak, hol pedig kitűnő katonai stratégának nevezett tábornok, aki két évvel halála előtt, 1914-ben felidézi életének fontos szereplőit, politikai partnereit és ellenfeleit.
    

Szkéné színház

A felolvasószínházi előadásban az est rendezője, Hegedűs D. Géza mellett Kern András, Stohl András, Járó Zsuzsa, Borbiczki Ferenc, Kerekes József és Telekes Péter játszik, a rendező Hegedűs D. Géza.
    

"Régi adósságomat törlesztem ezzel a drámámmal. Betöltve a nyolcvanat, írói aktivitásom birtokában, húszegynéhány színdarabbal a hátam mögött úgy éreztem, tartozom az általam is megfogalmazott történelmi igazságnak e dráma megírásával" - írja Görgey Gábor a darabról.
    

Görgey Gábor író az idei díjazottja a Szép Ernő Kuratóriumnak is. A jelentős hazai irodalmi díjak közé tartozó Szép Ernő-jutalmat a kiemelkedő teljesítményt nyújtó drámaíróknak ítélik oda évente: így idén Görgey Gábor veheti át az életműdíjat az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselőjétől.
    

A díjátadót a magyar dráma napjának előestéjén, szombaton tartják az Ódry Színpadon. Az eseményen Szakonyi Károly író mond laudációt Görgey Gábor munkásságáról, a Görgey című darabból pedig Hegedűs D. Géza olvas fel részletet.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Szabó Magda: Az a szép, fényes nap történelmi drámája a Csokonai Nemzeti Színházban
A Tér 12 Kulturális Egyesület Leláncolt Prométheusz című előadása a Szkénén
színház

Beszámoló az V. Csokonai színházpedagógiai és színházi nevelési konferenciáról

Más művészeti ágakról

art&design

Hermann Zoltán: "Odaát" című kiállítása nyomán (Semmelweis Szalon, Budapest, 2025. 10. 15. – 11. 13.)
A Nagy Emma Quintet legfrissebb lemezéről
A megújult Életünk folyóirat 2025 őszi lapszámáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés