bezár
 

színház

2014. 10. 15.
Pulcinella-díjat kapott Göttinger Pál a Telefondoktorért
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Pulcinella-díjat kapott Göttinger Pál a Telefondoktorért Az idei Vidor Fesztiválon A legjobb terapeutának járó elismerésben részesült Göttinger Pál, aki a Telefondoktor című egyszemélyes bohózat keddi előadása előtt vehette át a díjat a Thália színpadán.  

A Gáspár Anna által vezetett Manna Produkció történetében a Telefondoktor a harmadik előadás, ami díjat nyert a Vidor Fesztiválon. 2010-ben a legjobb kamaraszínházi előadásért járó elismerést kapta meg Pelsőczy Réka rendezése, a Kicsi nyuszi hopp hopp, tavaly pedig a legjobb díszlet díját érdemelte ki Taksás Mihály a Szentivánéjért. A Telefondoktor Szabó Borbála friss, rendkívül szórakoztató egyszemélyes bohózata, Orosz Dénes első színházi rendezése, amelyet 2012 szeptembere óta láthat a közönség a Thália Színházban.

A darabban Békés Dénes, a harmincas éveiben járó, sikeres nőgyógyász véletlenül bezárja magát a rendelőjébe. Miközben próbálja telefonon megoldani élete aprónak tűnő kellemetlenségeit, kis hazugságai önálló életre kelnek odakinn, ő pedig egyre elkeseredettebben próbálja helyrehozni a lassan helyrehozhatatlant odabenn. A tizenharmadik alkalommal megrendezett nyíregyházi színházi találkozón a Pulcinella-díjat, amely idén A legjobb terapeutának járó üvegbohóc elismerés, Göttinger Pálnak ítélte oda a Makk Károly vezette zsűri.

A Független Thália Projekt keretében a Telefondoktor az idei évadban továbbra is látható a Thália Színházban. A Vidor Fesztiválon elnyert elismerést a díjazott Göttinger Pál az évad első előadása előtt, kedden este vette át a Thália Színház Arizona Stúdiójában. A díjat Makk Károly, a nyíregyházi fesztivál idei zsűrijének elnöke adta át, aki örömtelinek nevezte, hogy a független alkotók keze alól ismét egy kitűnő előadás került ki. Figyelemreméltó továbbá szerinte, ahogyan Göttinger Pál egy órán át képes egyedül szórakoztatni a közönséget a Telefondoktor című előadásban.

Göttinger Pál köszönő beszédében kiemelte: különösen megtisztelő számára, hogy ezt a teljesítményét díjazta a zsűri, hiszen ő színészként ritkán áll színpadra. A díjazott művész 2007-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező szakán, Székely Gábor osztályában. Szakmai gyakorlatát Poznanban és Londonban töltötte. Az elmúlt években fővárosi, vidéki, határontúli színházakban rendezett, nagyrészt kortárs szerzők drámáit állította színpadra.

A Telefondoktor október 25-én, majd novemberben látható két alkalommal (14-én és 27-én) a Thália Színházban.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Életvárók támogatói nap a Katona József Színházban
A Szerelem, Ó! az Art Színtérben és a Csengetett, Mylord? az Orlai Produkciós Irodánál
Beszélgetések a DESZKA Fesztiválon
színház

A Műút folyóirat Túlhevített virágcsokor című digitális mellékletéről

Más művészeti ágakról

A természet (meg)érintése – Az álmok vágányán és A farkas bőre című filmek apropóján
Szokatlan műfaji filmek a 76. Berlinalén
Az Alföld és a Jelenkor 2026. márciusi lapszámairól
Élet és Irodalom LXX. évfolyam, 10. szám


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés