bezár
 

zene

2008. 12. 19.
Olasz Flóra hárfás ismét díjat nyert Oroszországban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Olasz Flóra 12 éves magyar hárfás újra díjat nyert Moszkvában: ezúttal a Vera Dulova hárfás versenyen megosztott második díjat kapott korosztályi kategóriájában szerdán este.

prae.hu

Előzőleg november 11-én Flóra nyerte el a Moszkvai IX. Diótörő zenei verseny III. díját a húros kategóriában a híres Csajkovszkij teremben rendezett döntőn. 
    
A Vera Dulova hárfás verseny 15 év alatti kategóriájában összesen 14 gyerek indult, legtöbben oroszok. A felnőttek mezőnyében számos európai ország muzsikusai vetélkedtek a díjakért. 
    
A kislány az MTI-nek elmondta: versenyek előtt napi 4-5 órát gyakorol, de különben napi két órányi gyakorlással megelégszik, s mindez nem megy az iskola kárára, hiszen kitűnő tanuló.  
    
Flóra édesanyja, Dr. Olaszné Dr. Füzesi Helga korábban beszámolt arról: ő akarta, hogy kislánya éppen hárfázni tanuljon. A család Szegeden él, s Flóra most már a Király Kőnig Péter Zeneiskolába jár, de hárfázni a konzervatóriumban, Natalja Gorbunovánál tanul. 
    
Flóra nem titkolta, hogy eleinte utálta a hárfázást, de azt mondta, most már nagyon szereti. Az előző díj óta eltelt öt hét alatt annyi változott, hogy a kislány most már elég határozottan állította: úgy néz ki, a zenélést választja hivatásául.   
    
Ez a hatodik zenei verseny volt, amelyen az ifjú tehetség indult. Kilenc éves volt, amikor Walesben szerepelt, de ott még nem nyert díjat. Később a franciaországi Lille-ben már harmadik, majd Madridban második helyezett lett.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Ellentétek párbeszéde – Schönberg és Boulez a Zene Házában
Hari Drama és Nagy Emma Quintet koncert a Várkert bazárban
Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio

Más művészeti ágakról

Illyés Gyula és Weöres Sándor egy-egy anya-versének hasonlóságairól
A konyha és A brutalista című filmekről
Steven Soderbergh: Fekete táska


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés