bezár
 

irodalom

2014. 11. 07.
Elhunyt Seszták Ágnes
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elhunyt Seszták Ágnes, a Magyar Nemzet főmunkatársa, a Magyar Demokrata alapítója - közölte a napilap online kiadása pénteken.

Közlésük szerint Seszták Ágnes 1944. július 23-án született a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Érpatakon. Szülei Seszták János görög katolikus kántor tanító és Nátuly Mária voltak.
    

prae.hu

Seszták Ágnes pályája az ELTE BTK könyvtár–magyar szakának elvégzése után gimnáziumi pedagógusként indult, majd 1968. augusztus 1-jén gyakornokként a Jövő Mérnöke című újságnál helyezkedett el, ami akkor még a Budapesti Műszaki Egyetem lapja volt. 1972-ben elvégezte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Újságíró Iskolát.
    

Dolgozott a Magyar Ifjúság családi rovatánál, a Képes 7 alapító tagja, majd rovatvezetője volt, később a Pesti Hírlap általános főmunkatársa, majd főszerkesztő-helyettese lett. 1993-ban kilépett a MÚOSZ-ból, 1994-től a Szabad Újságírók Szövetségének szóvivője lett.
    

1994–2002 között a Demokrata hetilap alapítója, társtulajdonosa, majd az újság főszerkesztő-helyettese, 2002-től 2004-ig a lap média-tanácsadója. 2004 óta a Magyar Nemzet főmunkatársa.
    

Seszták Ágnes pályafutása során számos elismerésben részesült; 2014-ben megkapta a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét.
    

Seszták Ágnest a Magyar Nemzet saját halottjának tekinti.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Áfra János Kitakart anyám című kötetének bemutatójáról
Az Élet és irodalom LXIX. évfolyamának 42. számáról
Három nő a karrierváltásról
Parti Nagy Lajos kötetbemutatója a Magvető Caféban

Más művészeti ágakról

A Mary Page Marlowe című előadás a londoni Old Vic-ben
film

Véget ért a 2. Budapest International Film Fesztivál
Nemes László: Árva


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés