bezár
 

film

2014. 11. 09.
A Művész moziba költözik a Zsidó Filmfesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Számos Magyarországon először látható filmmel, többek közt Oscar-esélyes világháborús történettel és rendhagyó kísérőprogramokkal várja az érdeklődőket november 20. és 23. között a III. Zsidó Filmfesztivál a Művész moziban.

A filmfesztivál célja, hogy minél sokrétűbb képet adjon az érdeklődők számára a zsidóság rendkívül színes és a többség számára ismeretlen világáról, mai állapotáról. A program összeállításánál döntő szempont volt mind a nemzetiségi, mind a műfaji sokszínűség - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

prae.hu

A fesztivált György Péter nyitja meg, a megnyitó része lesz a napokban elhunyt Margitai Ági színésznő emlékének dedikált moziszék átadása. Az emléktáblát és a széket a filmfesztivál ideje alatt a Művész moziban, utána pedig a Bálint Házban helyezik el.

A fesztivál nyitófilmje a Kódjátszma (The Imitation Game) című film, amely Alan Turing brit matematikus figuráján keresztül mutatja be a második világháborúban az angol és a német hírszerzés, illetve a kódfejtők harcát. A világháború sorsát nagyban befolyásoló események Benedict Cumberbatch és Keira Knightley főszereplésével elevenednek meg. A film a téli Oscar-szezon egyik favoritja.

Szintén különleges filmélményt kínál a Gett - Viviana Amsalem pere című film. Az alkotás egy válni készülő izraeli nő megpróbáltatásain keresztül mutat be egy férfiak uralta világot, amelyben a társadalmi konvenciók és merev vallási szabályok lehetetlenné teszik a szabad életet. A Gett szerepelt a 2014-es Cannes-i Filmfesztiválon, a jeruzsálemi filmfesztiválon júliusban pedig elnyerte a legjobb filmnek járó elismerést és a közönségdíjat.

A fesztivál nem csak a moziteremben zajlik: a program része a két tematikában indított Hosszúlépés városi séta is, amely keretében péntektől vasárnapig szakavatott vezetéssel híres filmforgatási helyszíneket és elrejtett zsinagógákat kutathatnak fel a belvárosban az érdeklődők.

A fesztivál programjának része a Daazo.com-mal közösen indított rövidfilmpályázat, valamint több kísérőprogram és beszélgetés.

A filmfesztivál kuratóriumának tagja Borgula András, a Gólem Színház művészeti vezetője, Csörgits Hunor filmes szakember, Fritz Zsuzsa, a Bálint Ház igazgatója és Garancsi Ágnes, a Cirko vezetője, filmes szakember. A vetített filmek és egyéb programok részletes listája a www.zsifi.org oldalon található.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Vonatok és az Álomélet stockfotóból című dokumentumfilmek a 22. Verzió Filmfesztiválon
film

Véget ért a 2. Budapest International Film Fesztivál
Salamon András: Random
Darren Aronofsky: Rajtakapva

Más művészeti ágakról

gyerek

Szép Szó-konferencia és módszertani műhely
Avagy a svédek operába mennek – a Così fan tutte Uppsalában
irodalom

A Jelenkor és az Alföld novemberi számairól


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés