bezár
 

zene

2015. 02. 18.
Mozart-Haydn est
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mozart Don Giovanni című operájának nyitányát, Haydn utolsó, "London" szimfóniáját, valamint Mozart c-moll miséjét mutatják be a Nemzeti Filharmonikusok Vásáry Tamás vezényletével február 25-én a Zeneakadémián, majd február 26-án a miskolci Művészetek Házában.

Az operák operájának is nevezett Don Giovanni nyitány-remekműve után Haydn "London" szimfóniája csendül fel, amely nemcsak a pazar londoni sorozat - 12 szimfónia -, hanem a kolosszális szimfónia-életmű utolsó darabja is egyben.
    

prae.hu

"A mű a klasszikus kiegyensúlyozottság egyik legszebb példája, természetesen a Haydnra jellemző, elmaradhatatlan zenei humorral" - olvasható a zenekar ajánlójában.
    

A koncert második felében felhangzó c-moll mise Mozart első nagyobb kompozíciója, amelyen nyomot hagyott a Bach és Handel művészetével való megismerkedés. A darabot Mozart Constanzéval kötött házasságáért hálából kezdte el komponálni, végül azonban töredékes maradt: a Kyrién és Glorián kívül a Sanctus és Benedictus készült el, a Credóból csupán az első két tétel, az Agnus Deiből pedig semmi.
    

A gyönyörű alkotást Hajnóczy Júlia (szoprán), Halmai Katalin (mezzoszoprán) - Miskolcon Bakonyi Anikó -, Brickner Szabolcs (tenor) és Palerdi András (basszus) adják elő a Nemzeti Énekkarral és a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral.
    

A Kossuth-díjas zongoraművész-karmester, Vásáry Tamás pályáján kiemelt helyet foglalnak el a bécsi klasszika művei, hiszen már nyolcévesen Mozart-zongoraversenyt játszott, Fischer Annie-val Mozart-kettősversenyt adott elő, kisgyerek korában Haydn-szonátát hallgatott tőle mestere, Dohnányi Ernő. Világhírű művészként Mozart operáit a világ számos pontján dirigálta, a Don Giovannit éppen a cselekmény helyszínen, Sevillában - idézi fel beharangozójában a zenekar.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Schlanger Tamás és a Sonus Cordis Kvartett a FUGA-ban
Roskó Gábor és a Project333
trabant: trabant LP (2024, purge.xxx)

Más művészeti ágakról

Bong Joon Ho: Mickey 17
A konyha és A brutalista című filmekről
Bemutatták Ungár Péter Ismétlődő eltévedés című kötetét, Prae Kiadó, 2025
irodalom

Sajtótájékoztató az Esterházy alkotóház alakulásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés