bezár
 

film

2009. 01. 12.
Vonzó a dohányzó színész?
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Vonzóbbnak tartják a dohányzó színészeket azok a kamaszok, akik már kipróbálták a dohányzást, mint azok, akik még soha nem gyújtottak rá.

prae.hu

A németországi Egészségterápiás és Kutató Intézet egyik munkacsoportja vizsgálta kamaszok reakcióját. A kísérlet során 1051, 10-18 éves német tanulót két csoportra osztottak. 59 százalékuk még soha nem próbálta ki a cigarettázást.
    
Mindkét csoport megnézett egy-egy 42 másodperces filmbejátszást: az egyikben nem dohányzott a főszereplő, egy híres német színésznő, a másik csoportnak levetített bejátszásban azonban a színésznő három másodpercen át egyedül volt látható, amint laza pózban dohányzik.
    
A kamaszoknak a film megtekintése után ellentétes jelzők közül választva kellett jellemezniük a színésznőt. A dohányos klip esetében a cigarettát már kipróbált kamaszok sokkal csinosabbnak találták a színésznőt, mint azok, akik még sohasem dohányoztak - mondta el a kutatásért felelős Reiner Hanewinkel.
    
Ami más, ilyen tárgyú kutatásokból már kiderült, a cigaretta "erőteljesen és csábítóan üzen" a kamasz nézőknek a mozi- és tévéfilmeken keresztül, amelyekben gyakran láthatók dohányzó szereplők - olvasható az Archives of Pediatrics and Adolescent Medicine című amerikai folyóirat legújabb számában megjelent tanulmányban.
    
A kutató rámutatott: a filmrendezők és -színészek arra használják a cigarettát, hogy kiemeljék a szereplő lázadó, kemény és erotikus jellegét, olyan tulajdonságokat, amelyek sztereotip üzenetére igen fogékonyak a kamaszok.
    
"Az a tény, hogy egy rövid filmbejátszásban valaki mellékesen dohányzik, erősítheti vagy növelheti a dohányzás vonzerejét azokban a kamaszokban, akik rágyújtottak már" - magyarázta Hanewinkel, és hozzátette, a cigarettának a filmekben való megjelenése elősegítheti a dohányzás terjedését a kamaszok körében.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Bong Joon Ho: Mickey 17
Nehéz istennek lenni: Arkagyij és Borisz Sztrugackij regényétől Aleksei German filmadaptációjáig

Más művészeti ágakról

Bemutatták Ungár Péter Ismétlődő eltévedés című kötetét, Prae Kiadó, 2025
gyerek

A fák bűvös birodalma – Boszorkányos erdei küldetés a Vajdahunyadvárban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés