bezár
 

film

2015. 03. 19.
Luc Besson a pekingi zsűri élén
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Luc Besson francia filmrendező lesz az idei pekingi filmfesztivál zsűrijének elnöke, az április 16. és 23. között tartandó mustrára 930 alkotást neveztek 90 országból - közölték a rendezvény szervezői csütörtökön a kínai fővárosban.

A Tientan-díjért versengő filmeket elbíráló zsűri elnöke Luc Besson lesz, a grémiumban helyet kapott az amerikai Robert Mark Kamen, a dél-koreai Kim Ki-duk, a brazil Fernando Meirelles, az orosz Fjodor Bondarcsuk, valamint a hongkongi Peter Csan és a kínai Csou Hszü.
    

prae.hu

Az immár ötödik filmfesztiválon tíz kategóriában ítélik oda az összefonódó karjával az Ég Templomának (Tientan) körvonalát formázó nő aranyszobrát, a Tientan-díjat. Köztük van a legjobb film, a legjobb rendező, a legjobb férfi és női színészek, valamint a legjobb filmzene kategóriája is.
    

A rendezők azt is elmondták, hogy a fesztivállal párhuzamosan futó Pekingi Filmpanoráma nevű seregszemlére 103 országból 1531 film érkezett.
    

A nyitó és záró rendezvényt a Peking külső kerületében lévő festői Jancsi (Yanqi) tó mellett tartják majd, ahol tavaly ősszel az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcstalálkozóját is megrendezték.
    

A tavalyi pekingi filmszemlén a legjobb filmnek járó díjat a kanadai-indiai koprodukcióban készült Siddharth című filmdráma nyerte.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Len Wiseman: Balerina
Beszámoló a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról
Bong Joon Ho: Mickey 17

Más művészeti ágakról

színház

Legyetek jók, ha tudtok. Zenés játék a Magyar Színházban
art&design

Bemutatták Győrffy László Poszthumán Stratégiák című könyvét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés