bezár
 

színház

2015. 03. 26.
Színházi világnap: Zala
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A színházi világnap alkalmából Keszthelyen amatőr színjátszó csoportok lépnek fel csütörtökön, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban pedig az ünnep üzenetét olvassák fel pénteken.

A Nemzetközi Színházi Intézet idén Krzysztof Warlikowski lengyel rendezőt kérte fel, hogy a színházak számára írjon köszöntőt a világnapra. Zalaegerszegen az ünnep üzenetét a Közellenség című előadás előtt hallhatják a nézők a pénteki világnapon.
    

Szkéné színház

Egy nappal korábban, csütörtökön Keszthelyen amatőr csoportok a Balaton Kongresszusi Központ és Színházban öt szabadon választott előadást mutatnak be - mondta Horváth Péter, a Keszthelyi Közgazdasági Szakközépiskola színjátszó csoportjának vezetője az MTI-nek.
    

Hozzáfűzte, hogy csoportjuk egy a távoli jövőben - egy atomháború után, egy földalatti bunkerben - játszódó színpadi művet mutat be, amelyet kifejezetten a világnapra írt. A találkozón fellépnek a Rezi Hagyományőrzők is, akik népi játékok keretében a faluban történt eseményeket dolgozzák fel, valamint a Vajda János Gimnázium amatőr csoportja, amely egy vígjátékokat mutat be.  
    

A produkciókat zsűri értékeli, a győztes jutalma a több mint egy évtizede vezetett vándorkönyv. A fényképekkel, dokumentumokkal, aláírásokkal illusztrált díszes kötetet - amelybe a tradíció szerint az év során történteket jegyzik be - a legjobban teljesítő csoport egy esztendőre nyeri el.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszélgetés Köles Ferenccel a közérzetéről, pályája sikereiről, kudarcairól és a színházi struktúráról
Pintér Béla és Társulatának Kabuki című előadása az Átriumban
Benkó Bence Sirály-rendezése a Gólem Színházban
A Nagyváradi Szigligeti Színház Csárdáskirálynő előadása

Más művészeti ágakról

irodalom

A Jelenkor és az Alföld novemberi számairól
art&design

Hermann Zoltán: "Odaát" című kiállítása nyomán (Semmelweis Szalon, Budapest, 2025. 10. 15. – 11. 13.)
Taylor Swift új albuma fényes, de mélység nélküli popparádé
A Nagy Emma Quintet legfrissebb lemezéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés