bezár
 

zene

2015. 03. 30.
Baráti Kristóf és Várdai István a Kaposfest új vezetői
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A következő négy évben Baráti Kristóf hegedű- és Várdai István csellóművész irányítja művészeti vezetőként a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivált, a Kaposfestet, amelyen új zenészkör fog fellépni - közölték a fesztivál szervezői hétfőn.

Bolyki György fesztiváligazgató az MTI érdeklődésére elmondta: miután Kokas Katalin, a kamarazenei fesztivál alapítója és eddigi művészeti vezetője 5 év után lemondott a posztról, úgy döntött, hogy két fiatal muzsikust, a tavaly Kossuth- és Bartók-Pásztory-díjjal is kitüntetett Baráti Kristófot, valamint a többszörös nemzetközi versenygyőztes, idén Liszt-díjjal elismert Várdai Istvánt kéri fel a fesztivál művészeti vezetésére.
    

prae.hu

"Úgy gondolom, hogy Baráti Kristóf és Várdai István fiatal koruk ellenére már most olyan rangot vívtak ki maguknak a nemzetközi zenei életben, hogy bizton remélhetjük, művészeti vezetésükkel tovább folytatódhat az a folyamatos fejlődés, amely a fesztivált már eddig is jellemezte" - fogalmazott Bolyki György.
    

Mint mondta, ezzel az elmúlt évekhez képest teljesen új zenészkör mutatkozhat be a somogyi megyeszékhelyen: "Az elmúlt öt évben nagyjából egy kört hallhattunk Kaposváron. A most következő négy évben a nemzetközi zenei életnek egy másik szeletét láthatja majd a közönség".  
    

A fellépők körén kívül nem várható változás a fesztivál irányvonalait vagy helyszíneit tekintve. A várossal való viszonyuk, ennek szerződési, pénzügyi keretei változatlanok, jelenlegi szerződésük még 2 évre szól - tette hozzá. A finanszírozásról az MTI érdeklődött a kaposvári önkormányzatnál, amely egyelőre nem kívánt nyilatkozni.
    

Magyarország egyik legjelentősebb klasszikus zenei fesztiválját idén augusztus 13. és 19. között rendezik meg, immár hatodik alkalommal. A fesztivál programját várhatóan májustól kezdik közzétenni honlapjukon (www.kaposfest.hu) és más fórumokon - mondta Bolyki György.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Schlanger Tamás és a Sonus Cordis Kvartett a FUGA-ban
Lee Konitz interjú a YouTube-on
Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről

Más művészeti ágakról

Történeti gyökerek, előzmények és érdekességek
Bakos Gyöngyi Nixon nem tud lépcsőzni című kötetéről
A konyha és A brutalista című filmekről
Bemutatták Ungár Péter Ismétlődő eltévedés című kötetét, Prae Kiadó, 2025


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés