bezár
 

zene

2015. 04. 30.
KismaMatiné az Operaházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Immár harmadszor rendezik meg a KismaMatinét a Magyar Állami Operaházban. Vasárnap, anyák napján 11 órakor a kismamák és párjaik jelképes összegért, 300 forintos belépőért tekinthetik meg Mozart Figaro házassága című operáját.

"A kismamák ezúttal is olyan harmóniával teli zenét hallhatnak, amelyet a babák a pocakban szeretni fognak. A zenei nevelést nem lehet elég korán kezdeni, sok meghatározottság életünk első kilenc hónapjában rögzül belénk" - mondta Ókovács Szilveszter, az intézmény főigazgatója az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
    

prae.hu

Ókovács Szilveszter kitért arra, hogy a kismamáknak és az apukáknak a várandós könyvvel kell megjelenniük az Operában, 300 forintos jegyükkel a földszinti zsöllyékbe ülhetnek, ahová egyébként akár 12-15 ezer forintot is elkérnek egy-egy előadásra.
    

A műsorban Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója kitért arra, hogy az Operában megjelenő kismamák közül kisorsolnak valakit, akit egy évre elegendő csúcsminőségű pelenkával fognak megajándékozni. Ókovács Szilveszter hozzátette: az előadáson ott lesz Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára is, aki várandós csomagot ajándékoz az első jelentkezők egyikének.
    

Az Operaház főigazgatója beszámolt arról, hogy május 17-től két héten át rendezik meg a Faust225 Fesztivált Goethe Faustjának első, töredékes formája megjelenésének 225. évfordulóján. A hét művet felvonultató eseménysorozat Gounot Faust című operájának bemutatójával indul.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Hari Drama és Nagy Emma Quintet koncert a Várkert bazárban
Kurt Rosenwinkel The Next Step Band (Live at Smalls, 1996) júliusban megjelent albuma és a Magyar Zene Házában októberben tartandó koncertje tükrében
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje

Más művészeti ágakról

A Füsziről és a Roma Hősök Fesztiválról Balogh Rodrigóval beszélgettünk
Nyitónap a Horizont Táncfesztiválon
gyerek

A fák bűvös birodalma – Boszorkányos erdei küldetés a Vajdahunyadvárban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés