zene
2015. 05. 22.
104 évesen meghalt Kristóffy Imre
Hosszú betegség után, életének 104. évében elhunyt Kristóffy Imre szalon- és tánczenész, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) egykori karmestere - tájékoztatta az MTI-t a MACIVA.
Kristóffy Imre a II. világháború előtt tánczenével foglalkozott, a könnyűzene minden területén otthonosan mozgott. Dzsessz-zenekarokat alakított és vezetett, 1946-ban alapító tagja volt a Magyar Rádió Stúdió 11 nevű zenekarának.
Az 1960-as évektől a MACIVA karmestereként dolgozott, 26 évig állt az alkalmazásában, 1985-ben ment nyugdíjba.
Muzsikusként és karmesterként bejárta a világot. Sok közös fellépése volt a Városligetben Kazal Lászlóval és Alfonsóval.
A május 3-án elhunyt Kristóffy Imrét a MACIVA saját halottjának tekinti.
További írások a rovatból
Interjú Nagy Dénes rendezővel a Kurtág-töredékek című dokumentumfilmről
Berlioz Krisztus gyermekkora című oratóriuma a Nemzeti Filharmonikusok karácsonyi koncertjén
Más művészeti ágakról
A Sirokkó Szövetkezet Puszták népe – A társadalmi szorongás című darabjáról
Porogi Dorka A színház ideje. Színészettörténet című kötetének bemutatójáról
Julien Elie: Shifting Baselines a 18. Budapesti Építészeti Filmnapokon
A természet (meg)érintése – Az álmok vágányán és A farkas bőre című filmek apropóján



