bezár
 

színház

2015. 06. 18.
Béres Attila lett a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Béres Attila lett a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója. Az új vezetőt a miskolci közgyűlés csütörtöki, rendes ülésén egyhangúlag választotta meg a teátrum igazgatójává június 19-i hatállyal 2020. január 31-ig.

Az új direktort 28 igen szavazattal választották meg Miskolc város önkormányzati képviselői, zárt ülésen.     

A Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói pályázatát - a jogszabályok szerint - korábban szakmai bizottság értékelte – közölte az MTI-vel csütörtökön Koczák Szilvia, a miskolci polgármesteri hivatal szóvivője.     

Emlékeztetett arra, hogy a szakmai bizottság az Előadóművészeti Iroda, a helyi polgármesteri hivatal és a szakszervezet képviselőinek részvételével június 15-én tartotta meg ülését. A testület tagjai 5 igen szavazat és 1 tartózkodás mellett támogatták Béres Attila pályázatát.     

A posztra eredetileg ketten pályáztak, Béres Attila és Dózsa László. Dózsa László június 2-án visszalépett.

A Miskolci Nemzeti Színház élére azért kellett új igazgatót választani, mert a város közgyűlése március 18-án azonnali hatállyal felmentette tisztségéből a korábbi vezetőt, Kiss Csabát.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Apáca show az Erkel Színházban
színház

Juhász Ferenc-est a Müpában
színház

Markus Öhrn - Karol Radziszewski / Nowy Teatr (PL) Fóbia című darabjáról
színház

A Pannon Várszínház társulat A filmsztár című előadásáról

Más művészeti ágakról

A Kollár-Klemencz Kamarazenekar lemezbemutatójáról
A természet (meg)érintése – Az álmok vágányán és A farkas bőre című filmek apropóján
Szokatlan műfaji filmek a 76. Berlinalén
Újságírás workshopot és lapbemutatót tartott a Prae a Debreceni Egyetemen


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés