zene

A hangszerek királynője név nem véletlen. Az orgona, ha avatott kezekbe kerül, különleges, sajátos atmoszférát teremtő, kultikus helyeken megszólaló csoda, minden hangszer egyedi, mondhatnánk „külön egyéniség”. Az OrgonaPont sorozat célja, hogy a nyári pihenések ideje alatt a kikapcsolódást kereső közönség nívós élményeket ígérő, kifinomult és egyben szórakoztató muzsikát találjon.
Talán nem mindenki tudja, aki a forró nyári fürdőzés után este betéved a templomok hűvös falai közé, az OrgonaPont valamelyik koncertjére, hogy az orgonaművészek a koncert előtt hosszasan ismerkednek az adott templom orgonájával, regisztrálnak, megfejtik a hangszer lehetőségeit, finomságait, szeszélyeit, erényeit. A hangszerek felépítése, mérete, sípszáma és klaviatúra száma meghatározza, milyen darabok játszhatók el rajta, mi „áll jól nekik”. A Balaton-parti koncerteken klasszikus gitáros, szaxofonos, harsonás, hegedűs, gordonkás szólisták, kamaraegyüttesek és kórusok is közreműködnek az orgonán játszó, ragyogó talentumukat megcsillogtató előadóművészek mellett.
A koncertek közül kiemelkedik Szamosi Szabolcs orgonaművész, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatójának augusztus 1-jei balatonlellei hangversenye, akinek Koncert mollban című előadását a Harmónia Vonósnégyes kíséri. A program Händel, Bach és Telemann darabjaiból állt össze, és felcsendül Mozart három Templomi szonátája is.
További program:
Balatonlelle - Római Katolikus Templom
Koncert Mollban - augusztus 1. (szombat) 20.00h
Szamosi Szabolcs - orgona
Közreműködik a Harmónia Vonósegyüttes
Orgona és Hegedű - augusztus. 8. (szombat) 20:00h
Nagy László Adrián orgona
Közreműködik: G. Horváth László (hegedű) Fischer Annie Díjas
Barokk remekművek - augusztus. 15. (szombat) 20:00h
Tóka Ágoston orgona, Fischer Annie ösztöndíjas
Közreműködik: Fellegi Balázs (ének), Fülöp Zsuzsanna (ének)
Nyáresti Orgona és Gitárharmóniák - augusztus. 22 (szombat) 20.00h
Bednarik Anasztázia orgona
Közreműködik: Környei Miklós - gitár Fischer Annie ösztöndíjas
Balatonboglár – Szent Kereszt Felmagasztalása Római Katolikus Templom
Orgona és ének – augusztus 5. (szerda) 20.00h
Vadász Attila - orgona
Közreműködik: Sivák-Nyakas Orsolya Éva - szoprán ( Fischer Annie ösztöndíjas)
Fény és árnyék – augusztus 12. (szerda) 20.00h
Balatoni Sándor - orgona
Közreműködik: Sotto Voce Énekegyüttes
A Filharmónia OrgonaPont sorozata nagyszerű lehetőség arra, hogy a remek művészek muzsikája eljusson a közönséghez és a közönség eljusson a hangszerek királynőjéhez. Az OrgonaPont 2+1 akció keretében a két különböző koncertre megváltott jegy után a harmadikat ajándékba kapják.
A koncertekről információt a www.orgonapont.hu honlapon találnak.
Jegyek válthatók koncert előtt a helyszínen, a Sümegi Pénzváltóban (Balatonlelle, Fortuna u. 2. a McDonald's-nál), a Sümegi Travelben (Balatonboglár, Dózsa Gy. U. 1., Tel.: 85/550-178) és a jegymester.hu oldalon.