bezár
 

zene

2015. 07. 29.
Pénteken kezdődnek a nagyvázsonyi Kinizsi-napok
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Pénteken kezdődnek a nagyvázsonyi Kinizsi-napok, a három napos programon  fellép például a Csík Zenekar, emellett népi ételekkel és ősi mesterségekkel ismerkedhetnek meg a látogatók – tájékoztatta az MTI-t a Kinizsi Vár kapitánya.

Mekler Norbert elmondta, hogy a fesztiválon bemutatkoznak a népi mesterségek, a látogatók kipróbálhatják a fazekaskodást, a kovácsolást, a papírmerítést, az érme- és kötélverést is.
    

prae.hu

Hozzátette: a pisztrángos ételeké lesz a főszerep, de számos népi étel és ital is megkóstolható majd a vásári forgatagban, ahol a kézműves termékek is terítékre kerülnek.
    

A korabeli hangulatot a Szelindek Középkori Együttes segít megteremteni síppal, dobbal és tekerőlanttal – jegyezte meg a várkapitány.
    

Szombaton este a negyed évszázados Csík Zenekar ad koncertet, vasárnap délben pedig Gryllus Vilmos lép színpadra – mondta Mekler Norbert.
    

Lengyel vendégek katonai tábort vernek, fegyverbemutatókkal, előadásokkal készülnek, ezen kívül naponta többször lovas íjászattal színesített várjátékok részesei lehetnek a látogatók – közölte a várkapitány, hozzátéve, hogy sólyomröptetést is láthatnak az érdeklődők, a melyet Győrffy-Villám András mestersolymász és csapata mutat be a fesztivál mindhárom napján.
    

A várban találkozni lehet óriásbáb alakban az ismert rajzfilmfigurával, Süsüvel és az őt kísérő zsoldosokkal is – fűzte hozzá.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kurtág 100 - Születésnapi koncert Víkingur Ólafssonnal
Verdi Nabuccója a Nemzeti Filharmonikusok előadásában

Más művészeti ágakról

színház

A Sirokkó Szövetkezet Puszták népe – A társadalmi szorongás című darabjáról
színház

Porogi Dorka A színház ideje. Színészettörténet című kötetének bemutatójáról
Szokatlan műfaji filmek a 76. Berlinalén


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés