bezár
 

film

2015. 08. 19.
Magyar rövidfilm a torontói filmfesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Magyar rövidfilm a torontói filmfesztiválon Szilágyi Fanni Kamaszkor vége című alkotása is képviseli Magyarországot idén Torontóban a Saul fia mellett. A filmet a világ egyik legfontosabb filmfesztiválja a Short Cuts című rövidfimes válogatásban mutatja be. Szilágyi Fanni rövidfilmje Mán-Várhegyi Réka Viszlát, kamaszkor! című novellája alapján készült.

A Kamaszkor vége érzékenyen ábrázolja a felnőtté válás pillanatát egy ikerpár esetlen erotikus próbálkozásainak és egymással való versengésének megmutatásával. A film idén márciusban, a Friss Hús Budapest nemzetközi rövidfilmfesztiválon mutatkozott be először a közönségnek, ahol a legjobb magyar élőszereplős filmnek járó díjat is megkapta. Ez egyben azzal járt, hogy a film fesztiváloztatását a Daazo csapata szervezi. A Kamaszkor vége a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült a Színház- és Filmművészeti Egyetemen: rendezője, Szilágyi Fanni Gothár Péter filmrendező osztályába jár mesterképzésen. A torontói fesztiválmeghívás hatalmas szakmai elismerést és nagy lehetőséget jelent a fiatal alkotónak.

prae.hu

A Torontói Nemzetközi Filmfesztivál idén ünnepli negyvenedik kiadását. Az amerikai kontinens egyik legfontosabb filmfesztiválja mára a legjelentősebb európai fesztiválokkal: Berlinnel és Cannes-nal, illetve az amerikai Sundance-szal vált egyenrangúvá. A jótékonysági alapon működő eseménysorozat célkitűzése, hogy az emberek világról alkotott képét a film eszközeivel befolyásolja, miközben a filmvetítések mellett fontos szakmai programoknak ad otthont, rangos előadókkal.  

A torontói fesztivált szeptember 10. és 20. között rendezik meg. A Kamaszkor végének két nyilvános előadása lesz: szeptember 13-án 21.45-kor, illetve szeptember 19-én 21.45-kor vetítik majd. A fesztivál rövidfilmes válogatása, a Short Cuts program műfaji megkötés nélkül igyekszik megmutatni a kanadai és nemzetközi rövidfilmes termés legjobbjait. Tavaly is szerepelt magyar film Torontóban: akkor Fabricius Gábor Sintér című alkotását nézhette meg a nemzetközi közönség.

A filmmel kapcsolatos híreket a Facebookon is érdemes követni!

 

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Kritika a Skin of Glass című filmről
Megnéztük a 15. Frankofón Filmnapok legjobb filmjeit
Elizabeth Sankey és Andrea Arnold filmjei
Mike Cheslik: Hundreds of Beavers

Más művészeti ágakról

színház

Az Egy nyár című komédia a Katona József Színházban
Händel Jephtha című oratóriuma az Il Pomo d'Oro előadásában
A Hullámtörés című dráma a Radnóti Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés