bezár
 

építészet

2015. 08. 24.
Építőművészeti alkotótábor Nagy László születésének 90. évfordulóján
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nagy László születésének 90. évfordulója alkalmából építőművészeti alkotótábort szerveznek Iszkázon, ahol tizenöt építészmérnök hallgató egy fedett tűzrakót épít saját tervei alapján a Nagy László Emlékház kertjében.

A Nagy László Szellemi Öröksége Alapítvány, a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozatának és Iszkáz község önkormányzatának támogatásával augusztus 28-tól szeptember 6-ig zajló közösségi építés során a résztvevők Csernyus Lőrinc építész irányítása mellett alkothatnak és tanulhatnak egyaránt - közölte a Nagy László Szellemi Öröksége Alapítvány az MTI-vel.
    

prae.hu

Az idei Nagy László Emléknapon az alapítvány meghirdette egy közösségi rendezvényépület, a Pegazus-pajta építését, a szülőház telkén, a régi, lebontott pajta helyén. Ennek a felépítését előzi meg az idei alkotótábor. A szervezők ezzel a közösségi programmal kívánják hangsúlyozni, hogy a vidéki kisközösségek és a civil szféra milyen komoly erőfeszítéseket tesz a kulturális örökség ápolásáért.
    

A Nagy László Szellemi Öröksége Alapítvány nem csupán azt a célt tűzi ki, hogy felhívja a figyelmet Nagy László, Szécsi Margit és Ágh István életművére, de azt is, hogy az általuk felmutatott értékek tovább éljenek.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Cserépváraljai templomfelújítás és Micélium tudásköz-pont nyerte az idei Média Építészeti Díját
építészet

Interjú Merényi Dáviddal
építészet

Interjú Filip Rybkowskival
építészet

Interjú Monika Karczmarczykkal

Más művészeti ágakról

gyerek

Jön Veszprém legvidámabb hétvégéje!
színház

Legyetek jók, ha tudtok. Zenés játék a Magyar Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés